Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

12. fejezet A MAGYAR NEMZETI IPAR A MAGA VALÓSÁGÁBAN ÉS KÜLÖNLEGESSÉGÉBEN

Amint megírtam a földmívcsnépnck néprajzát, megkísérlem azt a kézműves osztályéval is. Még a XIII. századra visszavezethető a céhrendszer eredete és annak idővel való fejlődése és erőssége. Különösen a nemzeti magyar ipar folytatását fegyelmezte oly irányban, hogy a feldolgozandó nyersanyagot milyen módon dolgozza fel. Mégpedig úgy, hogy annak tartósságát és jóságát biztosítva kivitele általában olyan legyen, hogy a nemes céhek jóhímevén csorba ne essen, a jól elkészített munkájának hozzávetőleg az eladási ára méltányos és igazságos legyen, úgyannyira, hogy a vevő megcsalva ne legyen, s a kézműves is megtalálhassa becsületes megélhetését. Megszabta, hogy a segédmunkásoknak járó bér teljesítőképességüknek arányában milyen lehet, meddig mehet, s azok a mesterré válásig hány évet kötelesek, mint segéd és vándorló kitölteni azért, hogy cégbe állásuk alkalmával a remekelési kötelezettségnek tisztességesen eleget tudjanak tenni. A céhek artikulusai

1 határozottan kifejezték és kimondották azt is, hogy a mester és tanonc közötti viszony csak olyan lehet, hogy a tanuló gyermek, a tanítómesterének házát, mint második szülői házat tekinthesse, vele szemben a mester atyai fegyelmet gyakorolhat, s anyagi és erkölcsi tekintetben mindenképen előkészíteni szoros kötelességének tartsa. A céh artikulusaiban gondoskodva volt arról is, hogy a mester elhalálozása esetén annak özvegye, s árvái a céh gyámoltjai legyenek, így általában megvolt a céh rendszernek anyagi, józan gondolkodásra valló és a humanizmust szolgáló intézkedése. Ezeknek alapos ismerete mellett senkinek sem juthatott eszébe, hogy mesterinasnak beállani, mcsterlegénynek lenni, vagy ha Isten megsegítette, mesterré válni, lakása fölé, neve mellett a cégtáblára az általa folytatott mesterséget feltüntetni, lealacsonyító lenne. Ez utóbbi állításomnak igazolásául szolgáljon az, hogy akárhány csizmadia, vagy másféle mesterembernek vezetékneve előtt ott látjuk a családi ősiségét, nemességet bizonyító előnevet, amelyet büszkén és joggal használhatóit is. Mindezeknél fogva mindenkor nehezemre csík azt hallani, hogyha a szülő kissé vásott, vagy tanulni nem akaró gyermekeinek azt veti, hogy „mcsterinasnak adlak, mert nem vagy egyébre való." Nézzük hát a kapcsolatot a magyar kézműves és földműves között. A falusi kurtanemes, vagy a telkes gazda megszámlálta gyermekeit, megnézte kis földbirtokát, s nagy szomorúan azt tapasztalta, hogy bizony földbirtoka ugyanolyan még most, mint aminőnek örökölte, de ha ő azt gyermekei számához aránylag felparcellázza nem jut annyi cgynek-egynek, hogy annak jövedelméből megélhessen. Megbeszélte tehát az anyjukkal a dolgot, amelynek az lett az eredménye, hogy az apjuk elment a plébános vagy tiszteletes úrhoz, elmondván neki szíve keservét, s felkérte arra, hogy járjon közbe, s a jó erkölcsű, felfogású, cleveneszű Pista vagy Jancsi gyereket segítené be a konvikfusba

2 Debrecenbe, Sárospatakra, Egerbe, Kassára, vagy máshova, hogy a gyerek középiskolát végezhessen. Tudja, hogy a fiú jó gyerek, s jól fog tanulni, s lehel, mint legátus, vagy oktató is, majdcsak keresztülvergődik a teológián vagy egyetemen is, s ha Isten