Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)
3. fejezet A BÓDVA VÖLGYE
csisnak fia vagy a gyárban, vagy a vasútnál, vagy Amerikában dolgozik. Ö sem akarta a földet túrni, szívja inkább a kohó, a bánya bűzét. Ám még valamit a külterjes gazdálkodásról. Az uradalmi tanyához tartozó földterület, valamint a község földterülete is lehetőleg három egyenlő részre volt felosztva, melyet nyomásnak neveztek. Volt az őszivel és a tavaszival bevetett és a fekete ugarnak hagyott nyomás. Az őszibe vetették az aranysárga tarbúzát, a rozst és az Őszi árpát. A tavaszi nyomásban tavaszi árpa, néhol tavaszi búza, zab volt a föld javarészében vagy tengeri, dohány, bükköny, lóhere, krumpli, a legpartosabb részen pedig, ha volt ilyen, a ma már alig ismeretes tcnkcly. 17 Az ugarnak hagyott föld simább részét megelőző télen meghordlák jó, ivott trágyával, míg a meredekebb részekre a tavasz folyamán juhkosarakat hevenyésztek a célból, hogy a legelőről a juhok ezreit éjjelre a kosarak közé zárják, s ílymódon segítsék elő a trágyázás munkáját. Ugarnak földet nem hagyni a régi időben bűnnek számított volna. Az ugart nyár elején jó mélyen felszántották, s a nyár folyamán újra megforgatták, ősz felé pedig újra szántással készítették elő a vetésre. Ez volt az általános szabály, nem is kellett attól tartani, hogy a gaz, a dudva, a konkoly, a szertövis, a vadrepce és a kutyakapor tavasszal elölje a búzát, vagy méginkább a különben szép búzavetést a rozsda meglepje, s megsemmisítse. így tehát, a jól megtrágyázott, megmunkált föld bizonyára jobban biztosította a jó termést, mint a mai eljárás, amikor a föld hosszában még ott álló búzakeresztek körül a földet hevenyében feltúrják, majd sebtiben azt felszántják, s ki tudja hányadszor már, őszit, őszi után elvetve, csak az Isten különös kegyelme és nagyon kedvező időjárás folytán, hozhatja meg a várt termést. Az uraság juhnyáján felnevelt haltyúfchér, ölesszarvú, négyesbe fogolt ökrösszekér csengőszó mellett hordhatta sűrűn a csüröskertbe a búzakercsztek ezreit, amelyeket aztán osztagokba raktak. A körülötte élősködő házi majorság egészen jól élt és felhízott. Nem vagyok gazda, nem is bírálom meg, hogy a régi, vagy a mostani módszer a jobb, csak azzal végzem, hogy „nem úgy van már, mint régen, nem az a nap süt az égen."
