Balassa Iván: Sárospatak történeti helyrajza a XVI-XX. században (Miskolc – Sárospatak, 1994)

A város egykor önálló elnevezései

gyobb területet foglal magába. A szlovák nyelv esetében találunk pótok telepü­lésneveket. (Pl. Potok=Debrapatak, Potok=Patak). Ez esetben azonban nem tu­dom, hogy tükörfordítás történt-e a két nyelv között, valamelyik javára. Sárospatak belterületének vázlatos térképe 1837-ből. Készítette: Stajner Lajos. SÁL. U. 117 Ketelpataka (Ketelpotoca, Kecelpotok, Kutelpataka, Réttel patáka, Rjettel Pataka) 1200 k.: Árpád vezér küldöttei pedig: Ete apja Ond, Alaptorna apja Ketel és Tarcal kun vitéz, akinek a maga személyében magva szakadt, útközben átúsz­tatták a Bodrog folyót azon a helyen, ahol ebbe a Sátorhalomról lefutó fo­lyócska beleömlik. S így átjutottak a Bodrog folyón; de miközben az említett folyócskán keltek át nagy vígan, a víz árjában Ketel lova megbotlott, s ő elme­rülve társai segítségével is csak alig bírt a halálból kimenekülni. Azt a folyót Ketel társai tréfásan Ketelpatakának nevezték el. Majd később Árpád vezér ke­gyesen ugyanennek a Ketelnek adományozta Sátorhalomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben (fordítás: Pais-Cyörffy 1977:

Next

/
Oldalképek
Tartalom