Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)

VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA

szántó földeinket 3-dik, 4-dik esztendőben trágyázni kell, réte­inket az ár víz gyakorta el rontya, szénáinkat el viszi. V. A boldvai határban az egy egész ház hellyes gazdának három nyomásban 16, 17 posonyi mérő alá való szántó fölgyénél több nin­csen, réttye 4, 5 szekér széna termőnél, melly réteken némellykor, a mint fel tettük, sarjút is kaszálhatunk. VI. Múlt 1757-dik esztendőben az földes urak ki adták írásban, hogy az egész ház hellyes gazda 2 rénes forintot és 48 napot négy marhával, a fél ház hellyes egy rénes forintot, 24 nap, a pástos ház hellyes 30 krajcárt és 12 napot szolgállyon akár szántásban, akár szekerezésben, vagy pedig egy napi szántás vagy szekerezés helyett gyalog 2, 3 nap, melly munkát eddig bővebben is véghez vit­tünk. Azon kívül szüretnek alkalmatosságával minden gazda maga föl­des urának, még szürete tart, egy cselédet adunk. Feleségeink egy darab fonalat fonnak. Oe olly móddal vállaltuk azon robotát, hogy az földes uraknak határunk szomszédságában Abod nevű puszta lévén, kissebb nyomásunknak toldalékjában szántó földeket adtak. Marháink legelése is és tűzi fa hordás czédula mellett el adás szabad volt, szőllő hegyeink is azon pusztán vágynak. Menetelünk és jövetelünk is robotéban vétetődött. VII. Valamint ezen nemes vármegyében lévő más hellység, mink is minden féle életbül mindenkor a kilentzedet földes uraknak eszten­dőnként ki adtuk, múlt esztendőben pedig hetedet vettek az abodi pusztában. Némelly földes urak dézmáláskor egy gazdátul egy csir­két, ludat vettek. Az bor dézmát pedig arenda képen adjuk, tudni illik minden egy kapás után 10 ittze mustot. VIII. Hel1 ységünkben egy puszta ház helynél több nem találkozik, melly három földes urak, úgy mint Szathmáry György, Ragályi István és Szathmáry Ádámné asszonyom közt közönséges, az egestül fogvást lakó nem találkozik reá, de az után szántó földeket az urak cse­lédjei bírják. IX. Ezen hellységben mind taxások, mind jobbágyok vannak, a taxá­sok szabad elmenetelűek. Signatum in possessione Boldva, 13-a Maii, 1770. Fő bíró Olajos János keze x vonása. Hites személy Gubányi András

Next

/
Oldalképek
Tartalom