Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)
VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA
keze x vonása és Koós János keze x vonása. Extradatum per juratum notarium Casparum Nagy Tállyai m.p. /LS/ BAZmLt. BraLt. IV. 501/b. XXII. I. 370. BOLYOK I. Semmi urbáriumunk nintsen. II. Conc t ractusunk nem lévén, valamint az előtt, úgy most is szolgálatot teszünk az uraságnak. III. Az uraságnak semmi adózást nem teszünk, IV. Három nyomássaink lévén, de nagyobb részire igen soványok a szántó földeink, legelő mezőnk igen kevés, hogy más szomszéd helységekben kölletik árendálni, sem erdőnk, sem korcsmánk nintsen, az Hangony vize gyakran meg áradván, réteinkben sok károkat okoz. Semmi különös haszon vétel a helységben nintsen. V. Hárman vagyunk egy helységben, egynek, egynek az egész határban 12 köböl alá való szántó földünk vagyon és egyik, egyik közülünk 3 szekér szénát kaszálhat. VI. Mink vékony tehetségünkhöz képest két, három marhával viszük véghez a szolgálatot, de hány napot tenne, azt nem tudgyuk, hol egy hétig, hol egy holnapig szüretkor szoktunk lenni az uraság dolgán. Sem menetelünk, sem jövetelünk robotéban bé nem vétetődött. VII. A búzabul és tavaszbul hetedet adnuk dézmául, ezen kívül semmit sem. Ekkoráig semmi adózást nem tettünk az uraságnak. VIII. Semmi puszta ház hely helységünkben nintsen. IX. Kettei közülünk örökös jobbágy, egyike taxás és szabad el menetelű . Signatum in possessione Bolyok, 4-ta Julii, 1770. Fő bíró Mustos Istvány keze x vonása. Kónya Ferencz keze x vonása. /Carent sigillo et notario./