Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

Bérkocsi, bérautó - taxi

BÉRKOCSI. BÉRAUTÓ-TAXI "Gépjárómüvei közterületen űzött bérkocsi vállalat alatt élő­re meg nem állapitott útvonalon esetenkint, ellenszolgáltatás fe­jében fuvarozó oly vállalatot kell érteni, amelynek közhelyeken (közterületen) a közönség rendelkezésére tartott gépjármüvét csak egészben lehet fuvarozásra igénybe venni." A taxi fogalmát így határozta meg Borsod megye szabályrendelete 1932-ben. * Miskolcon a taxik a lóval vontatott bérkocsik helyét vették át 1925-től kezdődően, természetszerűleg nem egycsapásra, hanem fo­kozatosan. A taxik megjelenésekor már virágzó iparág volt Miskolcon a bérkocsi tartás. Az első megbízható híreket a bérkocsiról 1884­ből kapjuk, ekkor ugyanis az 1884. évi 17. tc. alapján kötelező érvénnyel elkészült az engedélyhez kötött iparok rendtartása, köz­tük a bérkocsi iparé is. A szabályrendeletből egy jól működő iparágat ismerhetünk meg. Miskolc városában 50 bérkocsi volt eb­ben az időben, 10 egyfogatú és 40 kétfogatú. Ezek a kocsik kizá­rólag személyszállítást végeztek. A bérkocsik a városi hatóság által kijelölt állomáshelyeken tartózkodtak fuvarra várva, nyáron reggel 6-tól este 11-ig, télen pedig 7-től este 9-ig. A két vasú­ti indóháznál, a Korona és a Három Rózsa szállodánál éjszaka is volt egy-egy ügyeletben. Az állomáshelyeket és a járműveket a ko­csisoknak kellett tisztán tartaniok,ezt sűrűn ellenőrizte a vá­ros. Zárt szemetes ládákban gyűjtötték a szemetet és a bérkocsisok pénzbírságot fizettek, ha a tisztaság ellen kifogás merült fel. A városnak arra is volt gondja, hogy kollektiven tegye felelős­sé őket, a bírságot is valamennyien fizették. Ennek ellenére sok panasz érkezett az állomások rendjére, a lovak állapotára és a bérkocsisok öltözetére, magatartására. A szabályrendelet szerint a bérkocsis 18 éven felüli, józan életű, "rendőrileg kifogástalan, undort gerjesztő testi hibától ment és tisztességes öltözettel ellátva van... a rendőrhatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom