Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

A villamos

úgy az csupán azoknak jelentene kényelmet, kik a villamosra a déli oldalon várakoznak, míg ellenben az éjszaki oldalról át­jövő utas az úttest egész forgalmán kénytelen lesz áthaladni: a látszólagos kényelemmel tehát az általános forgalmi érdek és az egész utca megkárosodása áll szemben. A villamos kocsi csak abban a másodpercben, mely alatt az út­test közepén elhalad, képezne forgalmi akadályt, és amint a vil­lamos tovább halad, azt a részt a szekér közlekedés ismét egész terjedelmében használhatja.""' Az épülő villamossal nemcsak a lakosságnak, hanem a diósgyőri vasgyár igazgatóságának is gondja akadt. 1897. május 4-én pa­nasszal fordultak a polgármesterhez. Az építők olyan szélesség­ben bontották fel a főutcát, hogy 8 napig nem tudtak közlekedni a vasgyár kocsijai, a fogatok kénytelenek voltak a Szinva mellet­ti sáros, rossz úton haladni, ami egyrészt balesetveszélyes volt, másrészt anyagi károkat okozott. A polgármester nem tehetett e­gyebet, minthogy siettette az úttest helyreállítását. Az elkészült és a forgalomnak átadott villamost felszerelése­ivel és az összes jogbiztosító szerződéseivel - beleértve a vil­lanyáram szolgáltatási szerződést is - 1897. december 30-ával átvette az időközben megalakult Miskolci Villamossági Részvény­társaság.'' A tulajdonos változás nem okozott gondot. 1898. októberében a villany telepen új akkumulátort helyeztek üzembe, ezzel lehetővé vált, hogy a fővonalon 6 percenkint közlekedjenek a járatok, a g szárnyvonalon pedig 12 percenkint. 1899-ben a fővonal járatsű­rűsége tovább csökkent, 5 percre. Az utasforgalom is jelentősen növekedett, az első napi 7.615-ról 1901-re 558.905 fő nappali és 32.677 fő éjszakai utasra nőtt. A növekedés a részvénytársaság pénzügyeire is jó hatással volt, már az első üzleti évben 3 ft részvényenkénti osztalékot fizettek. A fejlődés következő szaka­sza a hejőcsabai szárnyvonal 1909-ben megkezdett építése volt. 1905-ben a Villamossági Rt. szerződést kötött a diósgyőri vo­nalat építő társasággal a vasúti pályák kölcsönös használatáról és a diósgyőri villamosnak szolgáltatandó villanyáramról. Ezt a szerződést 1906-ban egy másik is követte. Az 1906. július 11-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom