Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)
A villamos
dést.^ 1897. Julius 11-én megindult a forgalom a verestemplomi fővonalon 12 perces járatokkal, a Búzatér-Népkert szárnyvonalon és a Gőzmalom-Gömöri pályaudvar szárnyvonalon pedig a szükségletnek megfelelő járatokkal. A villamos építése a város lakosságának nagy érdeklődése mellett zajlott, bár nem minden esetben az egyetértésükkel. Gondot okozott pl. már a tervezés időszakában a vágányok elhelyezése. Lichtenstein József és társai, fő utcai lakosok kérvénnyel fordultak a városhoz, hogy a vágányokat ne közvetlenül a járda mellé helyezzék el, hanem az úttest közepére, hogy a lakóházak és az üzletek előtt elegendő tér maradjon. Az egyeztető tárgyalásokon ugyan a lakosság kívánságát nem sikerült kielégíteni, de némi engedményt elértek, a vágányokat a járdától 1,1 méter távolságra áttervezték. Érdemes idéznünk a kérelem indoklásából: "... nagyon megfontolandó a mi viszonyaink között, hogy csakugyan nem-e célszerűbb, ha a sínek az úttest közepén helyeztetnének el, e mellett bizonyít a tapasztalat, az eddig követett általános gyakorlat, míg ellenben a síneknek a gyalogút mellett való elhelyezése kivételes, és így a kísérletezés komoly aggodalmat okoz, nézetünk szerint a forgalmi akadályokat heti vagy havi vásárok alkalmával jelenleg is azon körülmény okozza, hogy a kocsik mind az úttest közepén igyekeznek haladni, míg ellenben az úttest oldalai, azok hiányossága folytán, kellőleg nem használtatnak ki, ha tehát az úttest - mint a Miskolc város fővonalához illik, és mint az a tervbe vett csatornázás folytán úgyis elmaradhatatlan - nivellíroztatik és az oldalak is megfelelőleg átalakíttatnak, úgy a forgalom az egész úttestre kiterjeszkedik, míg ellenben a jelenlegi állapot szerint az oldalak kellőleg ki nem használhatók. A forgalomra nagyobb veszélyt jelent a síneken a gyalogút mellett való vezetése, mert ez által az üzletekbe való ki és berakodás csak úgy lesz lehetséges, ha a teherkocsi az úttest közepén fog megállni, mely a szabad közlekedést akadályozni fogja. Szent előtt tartandó, hogy nem kettős, hanem egyes vágány lesz, és így ha a vasút a déli oldalon a gyalogút mellett halad el,