Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

Utak, hidak, járdák

árúkat és így kivonták azokat a vámszedés alól. Szó esett a fentiekben több ízben arról, hogy a vámfizetés alól mentességet is lehetett szerezni. Már 1873-ban volt vámmentesség; nem fizettek vámot az "udvar" tagjai, a főhercegek, a külföldi követek, a katonatisztek, ingyenes volt az állami építkezésekhez szállított fuvar, minden katonai szállítmány és fuvar, a postakocsi, és természetszerűleg vámmentes volt minden miskolci 27 lakos és a miskolci lakosok minden gazdasági fuvarja. Ezeken kívül néhány különleges szállítmány is felmentést kapott, így a halottas kocsi, a rabszállító kocsi. A kivételezettek köre egyéni kiváltsággal, mint láttuk a vasgyár esetében, és egyéb törvényes rendelkezés alapján egyre bővült. 1897-re már ide számítottak a tisztviselők, az állami szállítók, az utak kezelésével megbízott személyzet, a lelkészek, a tűzoltók, a mentők és általában mindenki, aki közveszély elhárításán fáradozott. A vámmentes miskolci lakosokkal is akadtak problémák, a lakosság személyében a város belterületén vámmentes volt, a külső területen pedig, mint láttuk, a gazdasági fuvarok megkapták a vámmentességet. A város lakossága azonban a nyolcvanas évek végére a mezőgazdaságról áttért a kereskedelemre, ugyanakkor megjelentek az első termelő üzemek. A város földrajzi fekvésénél fogva a kereskedők raktárai, az ipartelepek kiszorultak a város belső területéről, a sorompókon túlra. A kereskedők érthető okokból kérvényt kérvény után írtak, hogy szállításaiknak a vámmentességet meg tudják szerezni, a város válasza mindannyiszor elutasító volt. Volt azonban néhány olyan kirívó eset, amikor az elutasítás komikus helyzetet teremtett. Ilyen volt Feuerstein Márkus terményke7 8 reskedő esete 1886-ban. A nevezetes kereskedő Miskolc belvárosában lakott, terményraktára azonban a Vay utca 3 szám alatt, a vámsorompón túl 40 lépéssel volt. Feuerstein Márkus így, valahányszor dolgozni indult, lefizette a vámdíjat, visszafelé ismét, de fizetett akkor is, amikor terményeit szekerekkel a raktárból a piacra szállította. Ez a helyzet érthetően idegesítette a kereskedőt, ezért nem sajnálta a fáradtságot és a költséget ügyvédre, kérvényezésre.Kérvényei egy ízben megjárták a városi tanácsot és a megye alispánját, mindkét helyen elutasító volt a válasz. Má-