Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

és az anyai otthon tiszta melege boldogította. Fáradhatatlan kultúrmunkása a városnak (elnöke volt a Miskolci Szabadegyetemnek is), mégis „hivatalból" mellőzötten, csak a hálás tanítványok részvéte mellett fejezte be életét. Irodalmi munkásságát Lévay József példája vezérelte. O gondozta a költő emlékét (Sajó-völgy pacsirtája, 1935; Szentpéteri üres fészek, 1935.). írt dalokat (Dallamok, Szirommező), lírai verseket (Nagy Isten kertjében, 1929; Lelkem hárfáján, 1925; Ahol a csend muzsikál, 1934; Isten munkatársai, 1937), regényeket (A lélek bolondjai, 1925; Senki lánya, 1942) és bölcseleti tanulmányokat (Summum bonum, 1925; Magyar költők anyaszeretete, 1933), de a természet szeretetére nevelő mesélő természetrajzot is (Három fenyő, 1940). Költészetét és - hivatásából adódó idealista világnézetét a „Legfőbb Jó", a szeretet forrása táplálta. Egyetlen drámájában (A geszti sír, 1928) Madách drámai nyelvén (Az ember tragédiája) szimbolikus „nemzeti elégtételt" szolgáltat „az új legnagyobb magyar", „a magyarság tiszta lelke", Tisza István emlékének.

594 Szigethy Ferenc (Heves, 1892. - Miskolc, 1969.) 1916-tól „van jelen" városunk irodalmában (Tábori posta, versek, Sárospatak, 1916). Munkássága az 1969-ben bekövetkezett haláláig a Napjainkban megjelent verseivel ér véget. Bár ez a „csendes, halk líra", a papos, halk, rezignált hangnem nála sokszor vált át világi crescendóra (Szavalókönyv, 1940). Nem lépett át a próza világába, mindvégig megmaradt a versek pályaívén.

595 A dédesi református papköltőt, László Sándort (Biharnagybajom, 1885?-Miskolc, 1928. május 7.) 43 éves korában vitte el az örökletes családi kór, az idegbaj. Apja, a tekintélyes fezáhtúli lelkész és bátyja, László Andor törvényszéki bíró, a reményteljes író (akinek még Jókai Mór méltatta írói tevékenységét), idegbajban vetettek véget életüknek. O maga a miskolci kórház elmeosztályán halt meg. Sárospatakon végezte teológiai tanulmányait. Eztán került Miskolcra, ahol mint esperes káplán, majd helyettes lelkész és vallástanár szolgált (a Tóth Pál leánygimnáziumban). 1909-től Dédesbe hívták lelkésznek, s ott élt és működött haláláig. Tagja volt a 5W KÁRPÁTI B. 1989. 61-62. p., ZIMONYI Z. 1987. 80. p., 106. p. 595 KÁRPÁTI B. 1989. 42-43. p.