Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

LJME-nek, verseket publikált a Miskolci Naplóban, a Reggeli Hírlapban és a Miskolci Szemlében. Öt verseskötete jelent meg. Költészetét az „Isten, haza, család" hármas vezérelv fémjelzi.

596 (Akik korszakunk előtt voltak és a következő korszakban érintettek a város irodalomtörténetében) LENGYEL MENYHÉRT (Híreshát, 1880. január 12. - Budapest, 1974. október 23.) Miskolcon végezte felsőkereskedelmi iskolai tanulmányait (ma Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola).

597 Itt érettségizett 1897-ben, majd újságíró a fővárosban, hivatalnok Kassán. („Zsarátnok" álnéven már ekkor egy kassai lap alkalmi színikritikusa volt.) Első színpadi sikerét A nagy fejedelem című drámájával aratta már Pesten, 1907-ben, a Tháliában. A darab ugyan csak háromszor ment, de olyan sikere volt, hogy hivatali főnöke hathavi fizetett szabadságot biztosított neki, hogy vágyai szerint Berlinbe menjen, ahol Reinhard színházművészetét tanulmányozhatta. Berlinben ő volt Ferenczi Sándor első páciense a pszichoanalízisben. A berlini hat hónapból évek lettek, míg le nem telt a szolgálati tíz év, mire ő hivatalosan nyugdíjba mehetett, és szabad „hivatásos" író lehetett. A falusi idill (1907) után A japán tárgyú Tájfun hozta meg számára a világsikert (1909). Hosszú külföldi tartózkodás után (1929-től) a Belvárosi Színház igazgatója, 5% ZIIMONYIZ. 1987. 80. p. 597 igán őszén Sándor bátyámmal bementünk Miskolcra középiskolásnak. Akkor láttam először „nagyvárost". (Miskolcnak harmincezer lakosa volt.) Kemenczky tanár úrnál szálltunk meg. Rajtunk kívül még két kosztos diák volt ott. Egy szobában laktunk és a családdal étkeztünk. Mint tanyai gyerekek csizmában jártunk, benne kapcával, puha vászonból. Kemenczkyné igen jó szívvel volt hozzánk, különösen mikor édesanyám kirakta a sok vágott libát, kacsát, csirkét és zöldséget, amit ajándékba hozott. „Jöjjön csak sokszor - mondta háziasszonyunk - hiszen Sajóhídvég alig két óra vonaton". De ki járt vonaton? Mi csak szekéren utaztunk. Anyám meglátogatta az iskolaigazgatót, Gálffy Ignácot is, egy derék, de vehemens kurta embert, aki úgy osztogatta a pofonokat az iskolában, mint gavallér a borravalót. Anyám néhány látogatásának és ajándékozgatásának lehetett aztán bizonyára köszönni, hogy amikor a felsőbb osztályokba kerültem, ahol az igazgató algebrát és geometriát tanított, nekem mindig jelest adott anélkül, hogy feleltetett volna, mert a tanári értekezleteken megtudta, hogy amúgy jó tanuló vagyok, s ő nem akart az esetleges ellenkezőjéről meggyőződni." (Lengyel Menyhért, Életem könyve. Gondolat, 1987. 35. p.