Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

(a korábbi Uránia-hálózatot újította fel), s ezzel „mozibirodalmat" hozott létre. 1920-ban azonban Kertész Zsigmond is elhalt, így az Apolló Rt. a főrészvényes Schweitzerre bízta a vállalatot, ügyveze­tő igazgatóul pedig Engel Lászlót nevezték ki. 643 Az 1916-ban hozott miniszteri rendelet szabályozta a mozienge­délyeket. Ennek alapján a Széchenyi utcai épület mozihelyiségnek nem felelt meg, ezért Schweitzerék áthelyezték az Urániát a Pfliegler-féle házba (akkor Széchenyi u. 12., ma Rákóczi u. 5., a volt Béke mozi helyén). Ez a ház sem felelt meg a rendeleti szabá­lyoknak, következésképpen az - Engel vezetése alatt is - engedély nélkül működött. Weisz, a bőrkereskedő 1920-ban megvásárolta a házat azzal a szándékkal, hogy ha az engedély nélküli mozi kiköl­tözik, akkor ő üzletet nyit a mozi helyén. A város lakáshivatala ki is utalta a helyiséget, Weisz hozzákezdett az átalakításhoz; felbon­totta a lejtős padlózatot, kihordatta a széksorokat, lebontatta a fal­burkolatot. Belügyminiszteri rendelettel ekkor azonban az Urániát Martin Iván ezredes (mint hadirokkant) kapta meg. Weisz József­nek még kártérítést is kellett fizetnie, de Martin Iván később ettől eltekintett. Az Uránia csak késve, 1921. szeptember 10-én nyithatta meg a szezont. Két év alatt már „lelépi" a konkurenciát. Az Apolló még Kertész és Engel alatt is 60%-kal volt jövedelmezőbb az Urániánál, az 1923-as évben az évi jövedelem az Apollóban 145, az Urániában már 142 millió korona. 1924-ben pedig az Apolló mérlege 199 320 000 koronával alatta maradt az Uránia 238 038 000 koronás bevételének. Míg a MEFHOSZ-szal szövetkezett városi részvény­társaság egyre inkább eladósodott, s a közrendű hadirokkantak koldulási engedélyért folyamodnak a törvényhatósághoz, addig az ezredesek és tábornokok (mivel 1920-tól hadirokkantak Miskolcon csak ezredestől felfelé kaphattak mozijogot) bukszáját dagasztja a nyereség. Martin ezredesről hallgatnak az újságok. 1924. május 27-én még Martin Ivánné, pár hónappal később már özv. Martin Ivánné az Uránia vezetője. 644 Pár év múlva Ludwig Györgynéként találko­643 Miskolczi Napló, 1917. március 23. 644 Reggeli Hírlap, 1924. október 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom