Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

zelhető, hogy Enyedy Andor): „A belmisszió új lelki érzékszervek kifejlődése, munkábaállása, működése, másokban való kifejleszté­se. [...] A belmisszió a befelé, vagyis az egyház tagjaihoz, saját hit­testvéreinkhez való küldésnek az a munkája, aminek a célja gyer­mekeket, ifjakat, férfiakat, nőket, öregeket, gazdagokat, szegénye­ket s hitben szélesebb és mélyebb látáshoz segíteni." 23 Altalánosságban a két világháború közötti miskolci missziótör­ténetben két fontosabb határvonalat húzhatLtnk. Az egyik 1924-1925, amikor először a gyülekezeti leányegylet, majd a Kálvin Szövetség alakult meg, rendszeres irányba terelve az 1920 után megújult erő­vel, de rendszertelenül megindult gyülekezeti munkát, a másik 1934, amikor megjelent a missziói munkáról a Magyarországi Re­formátus Egyház új (III.) törvénycikke, országos szinten koordi­nált, törvényes és szervezett formák közé állítva a tevékenységet. 24 Ennek nyomán 1935-ben a miskolci egyházközségi szabályrendelet megalkotásával végképp sikerült „egyháziasítani a missziót"; hogy missziósítani sikerült-e az egyházat, már nem ennyire egyér­telmű. Megítélésünk szerint a belmiszszió szempontjából a har­mincas évek vége előtti időszak termékenyebbnek bizonyult, mint a területi revíziók és a második világháború időszaka. A reformá­tus egyesületek munkájában alapvetően két célt mutathatunk ki, egyfelől kizárólag hitbuzgalmi, missziós célzatú tevékenységet, másrészt ahhoz szorosan kapcsolódó kulturális programok, elő­adások, hasznos időtöltések szervezését. A miskolci református egyházban előbbi sokkal jellemzőbb volt, mégis a város társadalmi életét áttekintve joggal írta Zsedényi Béla, hogy „a legintenzívebb és kulturális szempontból is értékes, nemzetépítő munka a vallá­sos egyesületekben folyik." 25 A vallásos, missziói célzatú szerveződések között első helyen kell említenünk a Kálvin Szövetséget, melynek önálló miskolci szervezete 1925. február 15-én alakult meg. Farkas Istvánnak a megalakuláskor elmondott szavait nem érezzük ünnepélyes túl­zásnak: „Fordulópontnak tartjuk ezt a napot egyházunk történeté­ben, mert most már kialakulnak az egyházi munka minden ágának 23 Mi a „belmisszió"? In: Református Egyházi Értesítő', 1934. szeptember 15.1-2. p. 24 Közölte pl.: Református Egyházi Értesítő, 1934. szeptember 15. 4-6. p. 25 ZSEDÉNYI B. 1929. 70. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom