Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE
ta". 436 Nagy Andor (1889-1944) a koncentrációs táborból nem tért vissza, így az üzemet fia, Nagy Ernő vette át, s működtette 10 alkalmazottal még 1949-ben. 437 A Miskolci Sütőipari Vállalat a diósgyőr-vasgyári sütőüzemből mint főtelepből, néhány bányapékségből, s a jelentős miskolci pékségek államosítása eredményeként 1949-ben jött létre. A Miskolci Kenyérgyár Községi Vállalatot 1949. július l-jén alapították, s központját a Nagy Andor-féle kenyérgyárba telepítették. 438 A sütőipar államosítása 1949-ben elkezdődött, s 1952-ig 6 vállalat (állami péküzem) alakult. Az 50 pékségből 17 államosítására 1952-ben, míg az utolsóra 1953-ban került sor. A Miskolci Kenyérgyár Községi Vállalatnak az alábbi neves pékségei mint „telep"-ek lettek az alapítói: Rózsa-féle kenyérgyár, Fleischer-telep (Fleischer Lajos, Dózsa György u. 5. sz.), Kenyeres-telep (Kenyeres Lajos, Árpád u. 80. sz.), Marinov-telep (Marinov Jordán, Szeles u. 16. sz.), Nagytelep (Nagy Ernő, Hunyadi u. 56 .sz.), Polacsek-telep (Polacsek Károly, Major u. 74. sz.), Schön-telep (Schön Ágoston, Győri kapu 6. sz.) és Szvetozár-telep (Szvetozár György, Molotov u. 16. sz.). 439 A nemzeti vállalatban „egyesült" magánpékségek, sütőüzemek mellett 1923-1928 között működött a Miskolci Kenyérgyár Rt., 1915-1917 között a Tésztaáru gyár Rt., valamint 1920-1928 között a Tésztaáru és Gyümölcskonzerv gyár. 440 Miskolc város kenyérgyára - jóllehet fél évtizedet működött - nemcsak helyi, hanem megyei, sőt regionális igények kielégítésére alakult. 441 40 évre szólt működése, s feladata kenyér, fehérsütemény, keksz- és tésztafélék gyártása volt. Ez később kiegészült fűszer- és gyarmatáru-kereskedéssel. 1925-ben az rt. beszámolójában rögzítették, hogy „ma már Miskolcon öt fióküzletünk van, melyek berendezése saját tulajdonunk. Szikszón, Abaújszántón, Forróencsen, Szerencsen, Mádon, Zomboron és Tállyán vidéki fióklerakatot létesítettünk, mellyel üz«6 G. Jakó M. 2003. 78. p. «7 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 511/b. 61/1949. 438 BENDZSÁK K. - VERESS I. 1989. 12. p. 439 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501 /b. XXIII. 110/a. 526. 4/1. 1950. 440 DOBROSSY 1.1993.130-132. p. 441 B.-A.-Z. m. Lt. VII. 1/d. Ct. 1377.