Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

VÁROSFEJLŐDÉS, VÁROSÉPÍTÉSZET

VÁROSFEJLŐDÉS, VÁROSÉPÍTÉSZET A monográfia korábbi, hét évtizedet átfogó és bemutató kötetében a város területi határainak növekedését, a lakóházakkal és gazdasági épületekkel folyamatosan gyarapodó belterületét tettük vizsgálat tárgyává. A városkapukon belül az új terek és utcák kialakítását a XIX. század végétől szabályrendeletekkel igyekeztek befolyásolni, a rendezettséget - sokszor a látszat erejéig - biztosítani. Építési szabályzatok és városszabályozási tervek születtek, amelyek az 1878-as árvizet követően - az újraépítés eredményeként már „korszakok"-at, „stílusok"-at engedtek láttatni a városképben. A XX. század világégéssel és helyi pusztítással, pusztulással is terhelt első két évtizedét az eklektikus, szecessziós építészet jellemezte. A korszak tipikus épületei voltak a főutca három-négy emeletes bérházai. Ekkor jelentek meg és terjedtek el az ipari kolóniák, de a közoktatás monumentális épületei is. Szállodák, ma is meglévő pénzintézetek, pályaudvarok, üzletházak, kórházak és fürdők tették értékessé, alakították a belváros építészeti arculatának képét.

1 A két világháború közötti három évtized alatt a város területi határai lényegesen megváltoztak, a korszakot lezáró 1949-es évig Tapolcával, Hejőcsabával és Diósgyőrrel gyarapodva megszületett a százezer lélekszámot meghaladó Nagy-Miskolc. Elkezdődött és a XX. század második felében kiteljesedett a települések „összeépítése". A városkép átalakítása az 1921-es és az 1948-as városszabályozási és általános rendezési tervek szellemében történt. A két alkotó, Warga László és Weiner Tibor munkássága azóta is vet fel megválaszolásra váró kérdéseket. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy mindkét terv - a maga korában - korszakos jelentőségű volt. Az 1921-es terv megvalósítását segítette a Bethlen-kormány i DOBROSSY I.-OLAJOS Cs. 2003.195-278. p.