Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
vánuló) Lévay-kultusz működtetésére korlátozódott. Ezekben az években hozták létre (többnyire hosszú és meddő vitákkal kísérve) a költő miskolci emlékhelyeit is. Az egyesületi aktivisták már közvetlenül a költő halála után elhatározták, hogy egy emlékszoba megnyitása céljából összegyűjtik Lévay tárgyi és kéziratos hagyatékát, valamint a város egyik közterén felállítják Lévay egész alakos ércszobrát. A Lévay-szobát meg is nyitották a húszas évek közepén, a szoboravatási ceremóniára (Borsodi Bindász Dezső sokat bírált bronzszobrának leleplezésére) azonban csak 1934. augusztus 5-én, az egyesület fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából került sor. 414 Lévayról nem csupán utcát, egyesületet, gimnáziumot és leventecsapatot neveztek el, hanem azt is elvárták, hogy minden miskolci diák „a Lévai József fényképével és életrajzával ellátott irkákat vásárolja". 415 Bár ez a túlhajtott Lévay-kultusz néha kétségbeesett reakciókat is kiváltott („Sürgősen fel kell jajdulnunk - írja például 1934ben Hajdú Béla -, mert lehetetlen állapot az, hogy Miskolc irodalmi életét a világ végezetéig egyedül néhai való Lévay József alispán úr szellemi hagyatéka képviselje és ez szabjon irányt és mértéket egy város mai kultúrájának." 416 ), a két háború közötti miskolci literátus társadalom nem tudott és nem is akart lemondani a normarendszerré szilárdult Lévay-örökségről. 417 A hosszú életének csupán az utolsó hat esztendejét az Avas alján leélő Csengey Gusztáv is azért válhatott miskolci poétává, mert életés költészetfelfogása egyáltalán nem áll távol a Lévay-féle ideáloktól, „fogoly lengyel költője" hetvenhét évesen - a menekülő eperjesi evangélikus jogakadémiával együtt - költözött Miskolcra, ahol előadásokat tartott, és „őszikéit", a Népkerti dalokat írta. A meglehető414 Lévay miskolci emlékjeleiről lásd: PORKOLÁB T. 1997.134-141. p. 415 Miskolci Napló, 1925. febr. 18. 41ft Miért van Miskolcon vicinális kultúra?, Magyar Jövő, 1934. dec. 30. 417 A miskolci Lévay-kultuszra a Petőfi centenárium (1923) alkalmából a városba látogató Krúdy Gyula is felfigyelt: „Ez a város a szép nők és az öreg költők városa. [...] Ami a költőket illeti: bájosan ragaszkodnak az öreg Lévay József emlékéhez, akmek elmúltával többé nem sokat számítanak azok a poéták, akik már nem járnak Kazinczy-kabátban. A tiszteletre méltó öregúr, akit harmonikás nadrágjában, pátriárkái egykedvűségével néhány év előtt magam is láttam a kaszinó felé baktatni: jó darab időre befüttyentette itt az útját a borotvált modern költőknek, akik néha borozás nélkül is mámorosnak vagy félbolondnak teszik magukat. Ha itt valaki ismét a város költője akar lenni, annak legalábbis akadémikusnak kell lenni, művelnie kell az ódát, a komoly lírát, és nem szabad megretirálni a nehéz borok elől. A régi megkopott házak mentén tulajdonképpen napjainkban is Lévay József törékeny, őszbe borult alakja suhan tova, amikor költészetre fordul a beszéd." (KRÚDY Gy. 1989.176-177. p.)
