Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

dolgot a cégérkép festése, hogy József nádorról is született hasonló céllal egész alakú portré Pesten.

488 Valójában nem volt Kraudy számára itt meg az a szellemi alkotói légkör, ami ébren tarthatta volna benne a valódi jó műalkotások létrehozatalának kedvét, s talán kiváló tehetségét ezért nem kamatoztatta festőművészként eléggé. Ugyancsak a helyi gyűjtemény része, az a két kicsi rabportré amit Simonyi Antal készített 1851-ben Dombrády Lászlóról és 1852-ben Okrutszky Aurél 48-as honvédfőhadnagyról, a később halálra ítélt hadbíróról. Simonyi Antal (1821-1892) az önkényuralom egy egészen speciális arcképfajtájában alkotott történeti és művészettörténeti értékű remeket. (Később mint fotográfus működött.) A Franciaországban tanult festőt utópista, szocialista tanok propagálásáért vetették börtönbe, s a szabadságharc elítéltjeivel így került össze a pesti Új épületben.

489 A halálra ítéltek megtöretlenül is emberi méltósággal viselik sorsukat, amit a művész közvetítem tud számunkra. Ezért e kisméretű arcképek már nem biedermaier portrék. Simonyi szándéka nem az arcvonás megörökítése volt, hanem a maradandó jellemrajz készítés. Az egyik műről biztosan tudott, hogy 1852. február 3-án megérkezett valahová, s valószínű városunkban rejtegették a becses ereklyét, amit azután Bajnok Jusztinián, a Miskolci Értesítő című lap szerkesztője ajándékozott a múzeumnak 1905-ben. Miskolcon a biedermaier festészet továbbéltetője Latkóczy Lajos volt (Rozsnyó, 1821-Miskolc, 1875). Anyai ágon híres francia művészdinasztiából származott. Dédanyja; L. Elisabeth Vigée-Lebrun (1755-1842) Mária Antoanett arcképfestője volt, akinek éppen ezért a forradalom idején menekülnie kellett Párizsból. Önarcképének egyike sok más művével együtt a Louvre-ban van. Ezen a bájos fiatal művésznő kislányával örökítette meg önmagát. Egyetlen gyermekét, Lebrun Lujzát Pozsonyban adta feleségül Rezely Péter kereskedőhöz, s ő maga tovább ment az orosz cári udvarba, majd Londonon keresztül 1809-ben tér vissza Párizsba, ahol aztán továbbra is keresett művész volt, s akinek szalonja a szellemi élet egyik központja lett. (A festő apja latkóczi Latkóczy János, jó nevű felvidéki kereskedő volt.) A művészjelölt előbb Sárospatakon, majd Pesten hallgatott jogot, s a szabadságharc idején minisztériumi tisztviselői állást vállalt. 1851ben már Kari Rahl bécsi festő iskolájának kiválóságaként emlegetik,