Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

munka. 250 Amennyire az iskola névváltoztatása követte a gimnázium történetét, az meghatározta a könyvtár fejlesztésének módozatait, s vonatkozott a kezelés szabályozására is. 1760-ban írott határozat született a könyvtár elhelyezéséről és rendezéséről, de az első, kézzel írott katalógus mégiscsak 1847-ben készült el. 1869-ig a könyvtárosi teendőket egy-egy tanár látta el, ekkortól viszont főhivatású könyv­táros végezte a munkát, először Kun Pál személyében. 1879-től vi­szont elkezdődött a könyvanyag rendszeres feldolgozása. A Lévay József Könyvtár 1984-ben megjelent katalógusa szerint a legutolsó hagyaték Lévay József könyvtára volt, amelyet a költő teljes egészé­ben a gimnázium könyvtárára hagyott. Fontos, hogy a Magyar Tu­dományos Akadémia 1876-tól minden kiadványát megküldte az is­kolai könyvtárnak. A könyvtár első nyomtatott katalógusát 1913-ban Vértesy Sándor készítette el. Az ő „alkotását" egészítette ki 1937-ben szakkatalógusával Kosztolányi Zoltán, aki negyed évszázadon át gondozta azt a gyűjteményt, amely 1869-ben 8000 1915-ben több, mint 15000 kötetet őrzött. (Egy 1937-ből származó statisztika szerint a könyvtár anyaga ekkor megközelítette a 20000 kötetet. A könyvtár az 1960-as évektől Lévay József Tudományos Könyvtár néven kezdett „beivódni" a köztudatba, amelynek újabb, korszerű feldolgozása 1977-ben kezdődött el. A Könyvtár anyaga „elszakadt" egykori is­kolájától, amely napjainkban újra a „miskolci Lévay József Reformá­tus Gimnázium" nevet viseli. 1994-től a Városi Könyvtár központjá­ban, felújított épületben s új helyen található, amely épület helyet ad a Szabó Lőrinc fiókkönyvtárnak, s a Lévay József Könyvtárnak, ami muzeális gyűjtemény.) A másik „ősi" gimnázium, az országos méretű katolikus restaurá­ció jegyében, az 1710-1720-as években felvetődött katolikus iskola, illetve alapítása volt. Az 1830-ban létesült iskolában egy évtized el­teltével már középfokú képzés is folyt. Pecsétnyomói 1778-ból isme­retesek, névváltoztatásai a XIX. század közepétől követhetők nyo­mon. 1850-1868 között Minorita rendi Algymnázium, 1868-1910 kö­zött Minorita rendi Kisgymnázium, 1886-1910 között Királyi Katholikus Gymnázium volt a neve. A ma is létező „Új" épület 1910­1922 között Királyi Katholikus Tanulmányi Alap Főgimnáziuma el­nevezéssel volt ismeretes. 251 Az iskola, s ezen belül a könyvtár törté­netét Máday Gyula dolgozta fel. A szerző hivatkozik arra az iskolai 2511 BÁLINT P.-né-GARAMVÖLGYI E.-né-KIS J.-né. 1984. II. 251 CSORBA CS. 1989. 26-33. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom