Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

betöltetlen; Pyrker László szepesi püspök, 1827-1847; Lonovics József szepesi püspök, 1847-1849; Bartakovics Béla rozsnyói püspök, 18501873; Dr. Samassa József szepesi püspök, bíboros 1873-1912; Dr. Szmrecsányi Lajos, egri püspök 1912-től. Az érsekek a korabeli közjogi rend szerint, hivatali állásuknál fogva tagjai voltak az országgyűlés főrendi házának. így módjuk volt államügyekben is véleményt nyilvánítani. A főpapok ezzel a jogukkal éltek is amint ez a következőkből kitűnik. Az 1847-1848-ban lezajlott utolsó rendi országgyűlésben hozott törvények gyökeres változásokat idéztek elő az ország életében. V. Ferdinánd 1848. április 11-én - figyelemre méltó módon az ifjú Ferenc József, a trónörökös Ferenc Károly főherceg fia jelenlétében - magyarul elmondott beszéd kíséretében adta át a szentesített törvényeket István főherceg nádornak. E törvények között volt a X. tc. a papi tized eltörléséről, a XX. tc. a vallásfelekezetek egyenjogúsításáról, amely lényegében megszüntette a római katolikus egyház kivételezett helyzetét, egyben állami támogatást helyezett kilátásba a rászoruló egyházak részére. Az egyházat különösen érzékenyen érintette a papi tizednek, a Szent István és Szent László törvényeivel rendszeresített szolgáltatásnak a megszüntetése. Igaz ugyan, hogy az országgyűlésben a káptalani küldöttek, majd a főrendiházban a főpapok lemondtak az ősi jussról, Lonovics József, akkor csanádi püspök fogalmazása szerint „az egyház hazafias elkötelezettségének jeleként". Vitatott kérdés, hogy ez a lemondás önként, vagy az országgyűlésben kialakult hangulat erkölcsi nyomásának hatására történt. Tény, hogy az egyház jelentős jövedelemforrástól esett el, amellyel kapcsolatban a XX. tc. bizonyos kárpótlást helyezett kilátásba, s ezt Batthyány Lajos miniszterelnök szóbeli ígérettel is megpótolta, de a közbejött események miatt egyik ígéret se valósulhatott meg. 1849. november 8-án Scitovszky János esztergomi érsek IX. Pius pápához fordult, és közbenjárását kérte a kárpótlási folyamat meggyorsítása érdekében. A püspöki kar 1850. augusztus 25-én nyilatkozatot adott ki, s ebben ecsetelte a hívek lelki gondozását végző alsó papság sanyarú helyzetét. A papok közül sokan kénytelenek hivatásukról lemondani és más, kenyérkereső foglalkozást vállalni, mert jövedelem hiányában nem tudnak megélni. Kritikussá vált az egyházi intézmények helyzete is, mert fenntartásukhoz az anyagi eszközök hiányoztak. A püspökök ugyanakkor az uralkodóhoz is felterjesztést intéztek és kérték a segítséget a papság helyzetének javításához.