Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

russegéd iránt. Nem is hívták Miskolcon másképp, mint Patyikás Ró­zának." 377 1876-ban ezt az épületet vásárolta meg (cégérestől) Hercz Mór gyógyszerész. Haláláig, 1894-ig vezette az üzletet. Ekkor került Ba­rack Gyula kezébe, majd 1914-től Hercz János vezette. Ő Hercz Mór fia volt, s 1931-ben ő változtatott üzletet. Ekkor került az Arany Oroszlán mai helyére, a Széchenyi u. 76. alá. 378 „Magyar Korona" (Széchenyi u. 11. sz.) A földszintjén korábbi kereskedő üzletből átalakított gyógyszertá­rat és nagy kapubejárót, emeletén pedig egy három- és egy kétabla­kos lakást magában foglaló, egyemeletes barokk épületet (a szom­szédos Ferenczi-könyvüzlettel) 1963-ban bontották le. A négyemele­tes, téglahomlokzatú, erkélyes ház, földszintjén gyakran változó üz­lethelyiségekkel három ősi szalagtelket, annak építményeit, illetve építménymaradványait tüntette el az 1964-1965-ös beépítéskor. Az eltelt három évtized szinte kitörölte emlékezetünkből az elődépít­ményt. (Ezért is fordulhatott elő, hogy sem az első, sem pedig a má­sodik Miskolc-kötetben nem esett szó az épületről.) Komáromy József kutatásaiból tudjuk, hogy 1521-ben említi okle­vél először ezt a telket. Ekkor kapja Kormossy Tamás diósgyőri al­várnagy II. Lajos királytól. Az 1544. évi török betöréskor az alvárnagy háza is leégett, s ezt követően került a Szentpéteri család tulajdoná­ba. 379 Az 1702-es kötelkönyv még őket jelzi tulajdonosként. 380 1768­1790 között - a főutca számos más házához hasonlóan - ez az épület is görög bérletbe kerül. Később a Dimcsa család tulajdona lesz, s ekkor alakul át az épület külső megjelenésében és belső térkialakítá­sában is görög kereskedő üzletházzá. (A szomszédos házban nyitott - a diósgyőri koronauradalom bérlőjeként - 1767-ben „Kaffe-ház"-at Zsámbék Tamás görög kereskedő. Csupán azért nem lett vetélytársa a szomszédos patikának, mert 1781-ben leégett. 1784-ben, amikor új­raépítik, már alapvetően más funkciót töltött be.) 381 377 DOBROSSY 1.1996. 202-203. pp. 378 Az 1940-es évek elején Királdi János gyógyszerész veszi át az üzletet. Ekkor lekerül a cégről az „Arany", csupán csak „Oroszlán" gyógyszertár. (Számváltozás is történik, ekkortól Széchenyi u. 78.). A többiekhez hasonlóan az 1950-es években itt is megjelenik a szám, s az Oroszlán 19/36-ossá egyszerűsödik, vagy szelidül több, mint három évti­zeden keresztül. A mai - s múltjához képest jelképesen és valóságosan is lecsupaszított - homlokzatán fehér kerettel csupán ennyi olvasható: gyógyszertár. 379 KOMÁROMY J. 1976.19-23. pp. 38Ü TÓTH P. 1986. 44. p. 381 B.-A.-Z. m. Lt. XV. IV. csomó

Next

/
Oldalképek
Tartalom