Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

jegyző, Dálnoky Nagy Barna, aki viszont mind a polgármesterrel, mind a főispánnal rokonságban volt. A megyei és városi tisztviselők másik csoportja az állam által biztosított fizetéséből élt, nem vett részt vállalkozásokban, sem házakat, sem földbirtokot nem szerzett. Megelégedett a nemesi cím és a város vagy a megye szolgálatában betöltött állások nyújtotta társadalmi ranggal. Ok nem csupán azért nem kerülhettek a legnagyobb adózók névsorába, mert ahhoz az állam által nyújtott fizetés esetleg nem lett volna elegendő, hanem azért, mert azokat az állami és megyei tisztviselőket, akik „fizetéseik után járó jövedelmi adón kívül más adót a községben nem fizetnek", az 1871. XVIII. tc. kizárta ebből a lehetőségből. Választottként viszont bekerülhettek a városi képviselőtestületbe. A közéletben azonban nem ők voltak a hangadók, hanem a hosszabb ideig a legnagyobb adózók között maradó, vállalkozásokban, forgalomban részt vevő, ingatlanokat szerző kereskedők és a tisztviselőknek a termelés tőkés szektoraiban foglalkoztatott része. Számottevő háztulajdona a közszolgálati tisztviselők 33%-ának volt. A több házat tulajdonukban tartók személyükben többnyire megegyeznek a földet is birtoklókkal. Közülük Markó László vármegyei főorvos emelkedett ki a lakóházán kívül tulajdonában tartott 12 házhellyel és lillafüredi villájával. Vagyonának eredetében szerepet játszott Városház téri bérházának jövedelme és családjának rozsnyói bőrgyára, amelynek igazgató-tanácsában annak 1908-ban történt részvénytársasággá alakítása után megmaradt tagnak. Borsod vármegye és Miskolc város tisztikarának és a szabadfoglalkozású értelmiségnek a felső rétege szinte zárt láncszerűen tartotta tulajdonában a Városház tér és az Erzsébet tér emeletes házait. Mivel igen gyakran egymás között házasodtak, ezek az épületek Örökségként forogtak e társadalmi körben. így az Erzsébet téren a Kereskedelmi és Iparkamara impozáns emeletes székháza (ma a Miskolci Akadémiai Bizottság otthona) mellett, szemben a - csak beavatottak számára részvényvásárlási lehetőséget nyújtó - Erzsébet Gőzfürdővel a polgármester, Soltész Nagy Kálmán háza, amely örökségként szállt lányára, a későbbi főispán, Tarnay Gyula feleségére. A virilisek között az állami alkalmazottak körét a MÁV tisztviselői jelentették, akik többségükben ügyintézők voltak. Nevükkel legfeljebb házingatlanok vásárlásánál találkozunk. E társadalmilag elkülönülő csoport nem vett részt vállalkozásokban, inkább politizált. Akik így nevet szereztek maguknak, azok viszont nem a virilisek,