Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

Mecklenburgból Budapestre települt gyáros a fővárosi cukorkaüze­met 1868-ban alapította. Majd 1883-ban a gőzcsokoládégyártást ő ho­nosította meg Magyarországon. 475 A másik a Gerbaud-féle. Gerbaud Emil (1854-1919) Genfből települt 1884-ben Magyarországra. Ekkor átvette Kugler Henrik Sopronból 1847-ben Pestre áttelepített cuk­rászdáját, amely a fővárosi Gizella téren (ma Vörösmarty tér) állt. 1886-ban az üzletét kisebb csokoládégyárral bővítette. Majd ezt 1904­ben a Duna utcába telepítette át. Gerbaud 1909-ben megvette és kor­szerűsíttette a fiumei csokoládégyárat, majd 1919-ben a pesti és a fi­umei üzemeket a Dohány utcai gyártelepén egyesítette. 476 Miskolcon Deutsch Adolf és Pollák Kázmér Felsőmagyarországi Cukorgyára 477 1892-től foglalkozott cukorkagyártással. A tulajdono­sok 2000 frt-ot, egy korabeli városi 3-4 szobás ház árát fektették az üzletbe. Az egyszerű gyártógépeket Német- és Csehországból ho­zatták, viszont az üzemben jórészt kézi erőre berendezkedve 22 munkással kezdték meg a termelést. 478 1893-ban az üzem napi 800 kg­os termelésével 2800-3000 q selyem-, csokoládé- és szaloncukorkát gyártott kizárólag külföldi exportra. A kezdő vállalat növelni kívánta a gyártást, viszont a hazai cukorkartell akadályozta, a drágább hazai cukoralapanyag helyett Ausztriából voltak kénytelenek beszerezni a nyersanyagot. 479 Bár a század végén az osztrák gyárak versenye ne­hezítette a vállalat működését, az 1900. évi népszámlálás szerint már 27 munkást alkalmaztak. A vállalatot 1904-ben jelentősen átszervezték és egy új üzem építé­sébe kezdtek, a gyártás egészét gőzerőre rendezték be, új gépekkel szerelték fel, melyekkel az összes cukorkaféleséget képesek voltak készíteni. Az osztrák gyárak szorító versenye ellenére, továbbá, hogy különbözeti vámpótdíj sújtotta exportjukat, mindenféle cukorkából növelték a termelést. Az új üzemet a cég 1905-ben állította termelés­be. 480 A vállalkozás életképesnek bizonyult, s a két világháború közt is működött. 47 * SCHACK B. 1931.154. p. 476 KENYERES Á. 1967.1. 585. p. 477 BATTONYAI Ö. 1901. 694. p. 478 SZENDREI J. 1911. 754. p. 479 A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 1903. évi jelentése, 129-130. p. 480 SZENDREI J. 1911.IV. köt. 754. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom