Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

ipar 7-10%-kai, az egyéb iparok kategóriájába sorolt kézművesipari tevékenységi formák pedig 4-4%-kai szerepeltek a kimutatásokban. Az egyes iparcsoportok statisztikai adatai a kézművesipar egészére vonatkozó általános érvényű következtetések levonására alkalmasak. Nem derül ki belőlük az egyes területeken belüli mozgás, az iparosok számának egyes iparcsoportokon belüli hullámzása. Az egyes iparcsoportokon belül 1890-től a vásározó-, tehát egykori céhes mesterségek visszaszorultak. Az élelmiszeriparban nagymértékben csökkent az önálló pékek száma, hiszen a városi lakosság és a bolthálózat ellátásában egyre inkább a nagyobb pékségek játszottak szerepet. Ez az oka annak, hogy a város lakossága növekedése ellenére az önálló pékmesterek száma alig növekedett, s 1910-ben csak 38-an voltak. Lényegében hasonló okok miatt módosult csak kismértékben az önálló hentes- és mészáros mesterek száma is. A XIX. század végén üzembe helyezett modern városi vágóhíd teljes mértékben ellátta a húskiméréseket, s a mestereknek már nem kellett állatvágással foglalkozni. A vegyipar területéről az 1910-es évekre - annak ellenére, hogy korábban szövetkezetbe tömörültek a termelés és az értékesítés modernizálására - teljesen eltűntek a gyertyamártók és a szappanfőzők. 1910ben már csak 1 mester dolgozott 2 segédet és 1 tanoncot alkalmazva. A fém- és fémfeldolgozó ipar mestereinek többsége a korszak nagyobb részében is a kovácsokból és bádogosokból került ki. A bádogosok építőipar növekvő igényei miatt biztos megélhetést tudtak biztosítani maguknak. Számuk az 1910-es évekre megduplázódott, míg a kovácsoké szinte állandóan 18-27 között ingadozott, ami jelzi, hogy a város kis létszámú mezőgazdasági népességét ki tudta elégíteni ennyi mester. Az egykor szép számban levő lakatosok közül a századfordulóra már hírmondó sem maradt. Új mesterség a gépész, a géplakatos felelt meg a megváltozott igényeknek főként a közép- és a nagyiparban. A bőr- és bőrfeldolgozó iparban a alapanyagokat, vagyis a bőrt egyre kevesebben állították elő, ami a tímármesterség végleges megszűnéséhez vezetett. 1910-ben már csak 9 mester űzte a tímárszakmát és az utánpótlást is csak 2 segéd biztosíthatta volna. Hasonlóképpen a megszűnés pillatanában volt a szíjgyártó ipar is. 1910-ben 6 volt a mesterek száma és 21 a segédeké. Az arányok előrevetítették egy jövőbeni középüzem alapítását. A bőrfeldolgozó ipar mestereinek több mint kétharmada volt még mindig a csizmadia és a cipész. A két