Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
A VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZÉLET
A rendőrkapitány egyedül akkor intette higgadtságra a gyűlésen résztvevőket amikor egy bekiabálást, az „éljen a köztársaság"-ot skandálni kezdték 417 . A Lukács-kormány 1913. júniusában lemond. A király Tisza Istvánt nevezte ki miniszterelnöknek. A két részre szakadt függetlenségi párt (Justh és Kossuth) 1913. június 14-én újra egyesült, Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt néven. Az új miniszterelnök kormányában változások történtek a miniszteri posztokon, többek között a földművelésügyi miniszteri poszton is, ami a várost közvetve érintette. Távozott posztjáról Serényi Béla, aki visszaadta 1910-ben az elnyert miskolci mandátumot. Akkor Miskolc társadalma pártállástól függetlenül hördült fel a miniszter döntésén és a város megalázását látták lépésében. Most, távozásakor, már árnyaltabban fogadták a hírt, különösen azután, hogy Serényi távozásáról levélben is értesítette a várost és meleg szavakkal búcsúzott el Miskolctól 418 . A függetlenségi párt hívei is elismerték, hogy gróf Serényi távozásával Miskolc egy „hű barátot" veszített el, hiszen mindig nagy örömmel támogatta a város kéréseit és őszinte buzgalommal munkálkodott ügyük elintézésében. A miskolci függetlenségi sajtó, mely 1910-ben a sertéshizlaldát és borközraktárat felhördüléssel fogadta „...honszerelem és ezek ébrentartásához nem is kell egyéb, csak evés, ivás..., most jelentős eredményeknek nevezték a Serényinek köszönhető intézményeket. A borközraktárról azért megjegyzi a Miskolci Napló, hogy kissé messze van a vasútvonaltól, ezért a szállítási költségek magasabbak a kelleténél 419 . Serényi levele mellett Miskolc városa megkapta a Tisza-kormány leiratát is, melyben kinevezését tudatta. 1913. június 30-i törvényhatósági közgyűlés foglalkozott a leirattal 420 . Hamar fellángoltak az érzelmek, de Nagy Ferenc polgármester a hangoskodókat rendreutasítva a következő előterjesztést tette: „Tekintetes törvényhatósági bizottság! Bátorkodom kérni a következő határozat elfogadását: Kimondja a törvényhatósági bizottság, hogy a jelen nehéz politikai viszonyok között a kormány kinevezéséről szóló leirat tárgyalása során tartózkodik a politikai vitától. Erős a meggyőződésünk, hogy nemcsak a város, de az ország érdekének szempontjából is helyes úton já417 Népszava, 1913. június 11. 4 ™ B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 175. kgy./1913. 419 Miskolczi Napló, 1913. június 28. 42(1 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 174. kgy./1913.