Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

génnyel tovább folytatta a mesterséget, amitől Zabritzki János céhmester és Plumenn Prónai Gáspár kiscéhmester hasztalanul igyekezett lebeszélni. Az özvegy a megélhetés kényszerére hivatkozott, és a városi tanács támogatta a kérvényében foglaltakat.

197 (Az 1828. évi összeírás Nóvák Dánielt is zsellérként regisztrálta, egy 1822. évi tanúkihallgatás jegyzőkönyve ugyanakkor foglalkozásaként köteles mesterséget nevez meg, és három legényét szintén tanúként hallgatták meg.

198

) Az 1822. évi újjáalakulására készülő asztalos céh mesterei (Fülep Mihály, Rozemplat János) egy ízben három kontár („fuser") iparűzőre panaszkodtak, akik a tiltás ellenére nem csak ipart űznek, hanem még legényeket is foglalkoztattak. Egyikük, bizonyos Bajkor János Sátoraljaújhelyről jött Miskolcra, a zempléni székhelyen ugyan tagja volt az ottani céhnek, de itt nem akart beállni, sőt - panaszolják a céhmesterek jellemző módon - átcsábítja más céhesek legényeit jobb munka- és megélhetési feltételek ígéretével. Hogy az ígéretek megalapozottak voltak, mutatja, hogy az asztaloslegények egyre többen jelentkeztek nála munkáért. A céhmesterek végül kikényszerítették a tanácstól, hogy elbocsátassák a kontárokkal legényeiket, azok viszont Szikszóra küldték munkát vállalni őket, ami a céhesek újabb panaszáradatát indította el.

199 Két kontár (Darvas Ferenc és Aichinger Sándor) közös levelében panaszt tett a tanácsnál, hogy ők, bár adófizető miskolci polgárok, mégsem tarthatnak legényt, továbbá - aligha őszinte - sajnálatuknak adtak hangot, amiért „az időnek szűk és mostoha volta" miatt nem teljesíthették eddig a céh kéréseit, pedig azon voltak. Végül kifejezték készségüket, hogy belépnének a céhbe, ha világosak lennének utóbbi feltételei.

200 Az asztalos céhhel való konfliktusuk végül is megegyezéssel zárult, figyelembe vették kéréseiket és ezért céhtagságot nyertek. A regnicolaris összeírás mindkettőjüket már legénnyel dolgozó asztalosmesterként tüntette fel. Történetük egyébként azt igazolja, hogy 197 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/e. 411/1821. sz. 198 B.-A.-Z. m. Lt. LV. A. 1501/e. 487/1822. sz. 199 A „bejáró" mester elnevezés elterjedésére: B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/a. 48. köt. (1822) 822. sz. 200 B.-A.-Z. m. Lt. LV. A. 1501/e. 454/1821. sz., a későbbiekre: uo. 811/1823. sz.; 469/1826. sz.