Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS
elrendelte, hogy „árukon a szükséges könyveket" lehessen beszerezni. 1831-ben az iskolai gyűjtemény része lett a „Magyar Tudós Társaság elrendelését és statútumát" magában foglaló nyomtatvány egy példánya is, amelyet a nádorispán küldött a Szuperintendenciának. 183 1835-ben további jelentős adományokat kapott a könyvtár. 184 Korponay jelentése szerint nyolcvan kötete hagyott rájuk Tóthfalusi Károly orvosdoktor, amelyeket „olasz kötéssel" javasolt beköttetni. Még ugyanebben az évben az iskola korábbi növendéke, a pesti orvosegyetemen tanuló ifjú, Szabó Dávid is adott 71 könyvet ajándékba. A könyvtár jellegét jól mutatja a másik két adomány: Ováry László tekintetes úr ugyanis a „Physicum Múzeumnak egy nagyító üveget, Microscopiumot ajándékoza", egy miskolci kereskedő, bizonyos Lickenstein József úr pedig „érz köveket" adományozott, amelyeket a könyvtárban saját ládájukban helyeztek el. Korponay az iskola rektoraként az 1817-től meglévő „Tudományos gyűjtemény" további megrendelését és a hiányzó kötetek megvásárlását kérvényezte az iskolai tanácstól, amely kérést a tanács tagjai támogatták. 1837-ben a sárospataki egyházkerületi közgyűlés egy egészen más jellegű adományt jegyzett fel. Az egyház főgondnoka a Magyar Tudós Társaság egyik kiadványa, a „Kis Számító" negyven példányát hozta, hogy a „jobb tanulók között ki osztassanak". A miskolci Lyceum 10 tanulójának (többek között Szűcs Sámuelnek is) adta ajándékba. 185 1833-ban és 1834-ben a könyvkötőt, Szálatnai Sámuelt is foglalkoztatták: Tóth Ferenc keresztény erkölcsről szóló munkáját köttették be vele két forint 30 krajcárért, 1835-ben pedig két atlaszt dolgoztattak fel vele vászonra, rámával együtt 4 váltó forintért. 186 1843ban egy Esztergomy Károly nevű könyvkötő Szemere külföldi utazásait kötötte be egy forint 12 krajcárért, valamint négy iskolai évről szóló tudósítást négy forintért. 1843-ban a Kisfaludy társaság évlapjait, a magyar tudós társaság évkönyvét, a görög régiségek könyvét, de egy német nyelvű geometria történetet, Becher statisztikai köny183 SRK. B. LIV/23352 184 SRK. B. LVIII/25843 185 B.-A.-Z. m. Lt. VIII. 55. 1. d. 186 B.-A.-Z. m. Lt. VIII. 55. 1. d.