Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS
végül egy kudarccal végződött kísérlet után 1835 szeptemberében sikerre vezetett, s így V. Ferdinánd megadta az intézménynek a négyéves bölcsészeti képzés jogát és a „Lyceum" rangját is. 123 EVANGÉLIKUS ISKOLÁK Az evangélikusok 1782 előtt grammatikai osztállyal magániskolát működtettek, majd 1784-től syntaxisig jutottak el. Marcsek (vagy Matsek) Györgyről, az iskola praeceptoráról egy 1783-ban készített tanúvallomási jegyzőkönyvből tudhatjuk meg, hogy feleségével és annak öccsével a „Lutheranus Patronusok" által bérelt házban lakott, s egy borjas tehenén kívül csak egynéhány könyve volt minden vagyona. Feleségének volt ugyan a sátoraljaújhelyi hegyen szőlője, de kibecsülték belőle. Az a tíz hordónyi „Asszú Szőlő Bora", amelyet Vrona Péter pincéjében tartott, a felesége öccséé volt, aki 1783-ban Marcsek György kurátorsága alatt állott. Tanítói fizetését harminc forintban állapították meg, ehhez a kb. 15 gyerek után a gazdagabbaktól minden héten egy-egy garast és esztendőnként egy szekér fát kapott, a szegényeket pedig ingyen kellett tanítania. 124 Egy 1861-ből fennmaradt canonica visitatio adatai szerint a XVIII. század utolsó harmadában Sajó Arnóton is működött evangélikus kisiskola. 1789-1831 között Vida János, 1836-ig Benda József voltak a tanítói. Majd az a Szlávik József vette át a teendőket, aki Kassán és Eperjesen tanult, s 1836-tól 25 éven át lett Arnót tanítója. A helybeliek rendes lakást és gyümölcsös kertet biztosítottak neki, s fél telek földet megműveltek, a takarmányt behordták számára. Gazdánként egy, zsellérenként fél véka tiszta, megrostált gabonát is kapott, s tűzifára, temetési stólára külön kapott pénzt a falubeliektől. A gyermekek Balázs és Gergely napi járásának jövedelme is őt illette meg, s ezen túl határozták meg a 25 krajcár tandíjat. Szemmel láthatóan nagyobb anyagi megbecsülésnek örvendett, mint a mezőváros első evangélikus tanítói. 125 123 KOVÁCS G. 1885. 53-54. p. 124 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/c. Mat. 17. 125 EOL. TEL. - Canonica visitatio, 1861.