Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS
magyar nyelv ragozását rövid kérdések alapján tanulták, magyar nyelvű szövegek olvasását gyakoroltatták, leveleket írattak, s előadásokat is tartottak. A magyar történelmet, a mechanikát, a hazai törvények „compendiumát", a logikát és a geometriát stb. magyarul tanították. Az immár kilenc osztályt 1820-tól a rektor mellett még négy professzor tanította. 94 1820. július 6-án az iskolatanács döntött a negyedik professzori állásra érkező tanár fizetéséről is. A készpénzben évi 600 rénes forint fizetés mellé 14 köböl búzát, 15 öl fát, 12 hordó bort valamint a diákok után járó fizetségeket határozták meg, s ezeken kívül „tisztességes és alkalmatos lakó ház, kerttel együtt és bortartó pincze" illette meg az ideérkezőt. 95 A professzorok lakásának ügye azonban még ekkor sem volt teljesen megoldva. 1828 augusztusában egy Kardos Imre nevű emberről kiderült, hogy az eklézsia Papszer utcai házát bérelte, s mivel időközben saját házat vett, fél évre 40 váltó forintért tovább árendálta azt „professzori qvártélynak" Németh József számára. 96 Az igazsághoz tartozik, hogy 1830 szeptemberében a miskolci eklézsia consistoriuma levélben kérte a szuperintendens támogatását egy döntés kivitelezéséhez, amelyet éppen Németh József úr Papszeren lévő házának megnagyobbítása ügyében terjesztettek elé. (A levélhez mellékelték a mérnök rajzát is, amely szerint a professzor udvarát a parochia nagy kertjének rovására növelték meg.) 97 A praeceptorságot 1846-ban szüntették be, amikor az alsóbb osztályokba rendes tanítókat neveztek ki. A tanítói fizetést ekkor 100 ezüst forintban állapították meg. Az elemi iskola azonban még mindig a gimnázium része maradt, annak alsó osztályait jelentette. 98 Az iskolai tanács fennmaradt jegyzőkönyvei alapján az 1820-as évektől ismerjük az iskolalátogatások eredményeit, s olvashatunk véleményeket a tanárok munkájával kapcsolatban. A tanítás tartalmi elemeinek kritikája, a tanulók előmenetelének értékelése az „Osko94 KOVÁCS G. 1885. 41-45. p. 95 B.-A.-Z. m. Lt. VIII. - 55. 1. d. 96 SRK. Lt. RB. I. 5/5. 97 SRK. B/LIII/22799. és B/LIII/22803., valamint RB. I. 5/2. 98 SZENDREI J. 1904. 547. p.