Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

MISKOLC POLGÁROSULTSÁGA A KORTÁRSAK ÉS AZ UTÓKOR SZEMÉVEL Végezetül elsősorban néhány kortárs megnyilatkozása alapján általánosságban keressük a választ arra a kérdésre, hogy hogyan is jellemezhető Miskolc polgárosultsága, társadalmának állapota, különös tekintettel az 1840-es évekre. Kétségtelen, hogy Miskolc - bár hasztalanul harcolt a szabad királyi városság jogi státusáért - hordozta azokat a tényleges jegyeket, amelyek a kor magyarországi városhálózatában előkelő helyre rangsorolták. 1838-ban az uralkodó „camerale oppidum"-nak, kamarai mezővárosnak minősítette,

317 nyilván a tényleges városfogalom pontos meghatározása ezzel a jogi terminussal a kortársak számára sem volt definiálható. Bárándy János az ún. „polgárváros"-ok közé, „királyi koronái és kamaraváros"-ok közé számította olyan városokkal együtt, mint Felsőbánya, Ungvár, Lúgos, Versec, Szolnok, Zenta, Nagykikinda, Tokaj, Rózsahegy, Szentendre stb.

318 A későbbi elméleti városrendszerező-tipologizáló tanulmányok szintén olyan szempontrendszereket állítottak fel, amelybe Miskolc előkelő helyen „befért".

319 Kereskedelmi kapcsolatai, ipara alapján az 1820-as években a 18 elsőrendű központ egyike, bár a piacközponti funkció csak egy jellemző lehet a sok közül.

320 Miskolc, kisebb részben „saját jogán", főleg pedig mint Borsod vármegye székhelye az 1830-40-es években az ország egyik szellemi-politikai központja lett, a város közéleti szerepet vállaló vagy vállalni akaró elitje (részben köznemesi származása, részben a protestantizmusban gyökerező ellenzéki hagyományai miatt) fogékonnyá vált a magyar liberalizmus eszmerendszere iránt. Nem véletlen, hogy legjelentősebb személyiségei, Szemere Bertalan és Palóczy László a reformmozgalom országosan ismert vezető személyiségei lettek, de a borsodi, zömmel fiatal éveiben járó középnemesek, 317 LEVELES E. 1929. 122. p. 318 BÁRÁNDY J. Magyarország összes statisztikai átnézete. Bécs, 1842-1844. idézi: BÁCSKAI V.-NAGY L. 1984. 372-377. p. 319 Ld. ezekre az előző pontban idézett oldalakat, ill. részletesebben: PÁLMÁNY B. 1994. 320 BÁCSKAI V.-NAGY L. 1984. 350., 368. p.; BÁCSKAI V. 1993. 451. p.