Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A KERESKEDELMI ÉLET FÓRUMAI ÉS KÉPVISELŐI

kivonhassák magukat a rájuk is vonatkozó felkelési (besorozási) kö­telezettség alól. 69 A testületi, ill. közösségi felajánlások összegéről, vagy az azt he­lyettesítő termények, felszerelések mennyiségéről, nagyságáról pon­tos összesítés eddig nem került elő. Az alábbi iratok is inkább a sok­színűségre, mint a kényszer szülte, s áttekinthető rendszerre nyújta­nak példát. 1796-ban a közösségnek nyugtázzák és megköszönik, hogy 1200 kg zabot adtak át a kincstárnak. 70 1797-ben Miskolc város magistrátusa igazolja, hogy a görög kommunitás 6 katonát kiállított. 1799-ben 30, majd 25, 1800-ban 100 rajnai forintot fizetett a város kasszájába. (Ez tehát nem katonák kiállítására, hanem „az muszka sereg accomodatiojára" szükségeltetett.) 71 1800-ban a megye rende­letére a Görög Communitás „az insurgensek felsegélyezésére" 200 Rfrt-ot fizetett. 72 1801-ben olyan összesítést találunk, amely 36 tételt tartalmaz, s arról tanúskodik, hogy 7514 frt és 14 x-t pénzben fizet­tek, kiállítottak és felszereltek 14 katonát, szekérrel és más hozzáva­lókkal, szerszámokkal adtak 18 lovat, s 1674 kila takarmánvt. Bár a kompánia elöljárói (Jakumi János, Janovits Miklós, Povoszky István, Povoszky György, Stajovits Péter és Zinzifa Ádám) aláírták az ösz­szesítést, de de nem tüntették fel, hogy milyen idő alatt tették eze­ket a „felajánlásokat", s így nehéz eldönteni, hogy egy év, avagy nagyobb időszak közösségi hozzájárulásáról van-e szó. Ha a metro­polita levelében rögzített összegekre gondolunk, a közösség 10 000 frt-ot meghaladó összeggel részesült a megye insurrectiós költségei­ből. 73 Az 1796. évi országgyűlésen felvetett, 1802-ben törvényerőre emelkedett döntés szerint megajánlott 12 000 katonából Borsod vár­megyére 219 fő kiállítása esett. Járásonként (néhány fő rátartással) ez a következőként oszlott meg: miskolci járás 64 fő, egri járás 73 fő, szentpéteri járás 45 fő és szendrői járás 46 fő. A görögök összesítése szerint az általuk felszerelt, s kiállított katonák száma a miskolci já­69 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 1135-1136/1809. kgy. 70 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 3. 8/e. 71 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 3. 8/f. 72 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 3. 8/g. 73 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 3. 8/h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom