Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A KERESKEDELMI ÉLET FÓRUMAI ÉS KÉPVISELŐI

lyok szerint a kereskedők és családjaik. A XIX. században ugyan ta­lálkozunk „alapszabály-módosításokkal, de ezek szervezeti jellegű­ek. Életüket ezek által meghatározottan élték a közösség megszűné­séig. Az egyes funkciók (mint egyházi funkciók) éltek a XX. század­ban is, sőt az ország különböző településeiről, az egykori kereske­dők leszármazottaitól érkező segélykérő levelek is megőrizték a másfél-két évszázados formulákat, hagyományokat. A kompánia ügyintézésében sem történt változás, az irányító testület lényegét (vagyis elöljáró + esküdtek) mindvégig megtartotta. Ez pedig a sza­bályzatnak azon az előírásán alapult, amely szerint „A kompánia ügyeinek vezetését az elöljáró és az esküdtek nem kötelesek 3 éven túl intézni. Hanem joguk van 3 év után az egyházközségnek tőlük elszámolást követelni és a tisztséget másokra átruházni. Ha valaki alkalmatlan, joga van őt az egyházközségnek állásából felmenteni, s helyére mást választani." Amikorra a kompánia alapszabályainak módosítása elkészült, le­zárult a kereskedők, a „görög kereskedelem" történetének „hőskor­szaka", amelyet a nagy karavánutak, balkáni, vagy észak- és nyugat­európai kereskedőutak jellemeztek. 1774-ben (néhány esetben előtte is, de szórványosan még ezt követően is) letették a hűségesküt, amely török alattvalókból a királyi Magyarország alattvalóivá, lakosaivá tet­te őket. A letelepült életmód, a helyhez kötöttség a korábbi vágyott, vagy megvalósított autonómiát másodlagossá tette. A fő cél a telepü­lés egészébe való beilleszkedés lett. Ez a törekvés érzékelhető azok­ban a megfogalmazásokban, amelyek deklarálják, hogy van ugyan saját vezetőségük, de a miskolci főbíró kizárólagos döntési jogkörét, a megye irányító szerepét fenntartás és ellenvetés nélkül elfogadják. A KORONAURADALOMMAL KÖTÖTT SZERZŐDÉSEKBŐL KITŰNŐ GÖRÖG-ZSIDÓ KAPCSOLATOK A görög és a zsidó kereskedők szempontjából egyaránt meghatá­rozó volt a diósgyőri koronauradalomhoz kapcsolódó viszonyuk. A szerződésekből is kitűnő, „legaktívabb" időszak 1760-1825 közötti több mint fél évszázad volt. A nagy mennyiségű szerződés lehetősé­get ad annak megválaszolására, hogy ez a bérleti kapcsolat milyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom