Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
VÁROSGAZDÁLKODÁS
sége a hiteles mértékek kiszolgáltatása, felügyelete, ellenőrzése volt. A vásárbírónak limitálási joga is volt az 1755 előtti időszakban: ő határozta meg a 10 óra utáni nagybani felvásárlásoknál az árat. A majorsági gazdálkodás előtérbe kerülésével a tisztviselők sorába lépett az inspektor: a számadó. Az inspektor több jelöltből választott tisztviselő volt, akinek minden évben el kellett készítenie a számadásokat; mind a pénzbelieket, mind a naturálékról szólókat. A gazdasági tisztviselőket, kezdetben, természetben fizették, a korszak második felére azonban már megszilárdult a pénzben meghatározott fizetés és megjelent a pénzbeli jutalom is. A tisztviselők egy része az általa beszedett vagy kezelt jövedelmek után kapta a járandóságát - premizálták mondanánk - ilyen jövedelem volt, többek között a főbíró és vásárbíró fél és negyed részarányú jövedelme a piacforgalomból. A számadásra kötelezett, felelős tisztviselők mellett, városi szolgaszemélyzet is részt vett a gazdálkodás munkájában. Közülük a határ biztonságára és rendjére felügyelő kerülőket, vagy más néven szőlőpásztorokat fontos megemlíteni. 50 A kerülők feladata volt többek között vigyázni a szőlőkre, de rendfenntartói tisztükhöz tartozott, hogy esetenként segítségére voltak az adószedőnek. A szolgák másik csoportját, a tűzvédelemre felügyelő éjszakai baktereket, a belvárosi részen a városi tanács, a szőlőkben a gazdák fizették. A bakterek száma a városban és a szőlőkben egyaránt 6-6 volt. 51 A gazdaságban foglalkoztatott szolgák számát gyarapították az állatcsordákra felügyelő pásztorok is. A szolgák egy részét, mint láttuk, a város, másik részét a termelők közössége fizette: fizetésükre nézve volt közöttük pénzzel fizetett és volt konvenciós szolga. A városi tanácsban az egyes szaktisztviselők pénzügyi elszámolásainak ellenőrzésére számvevő deputatiok (küldöttségek) kinevezésére került sor. Ezek a küldöttségek megvizsgálták az írásbeli számadásokat; a kiadási és bevételi oldalt, s ha rendben találták, erről jelentést készítettek a tanácsgyűlésnek. Ennek a jelentésnek az alapján a tanácsgyűlés hagyta jóvá az elszámolást, nem minden esetben gond nélkül. A vezető gazdasági tisztviselők éves számadás készíté50 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 3. k. 208. p. 51 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. 3. k. 282-284. p.