Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT

tölt Zürichben, majd élete utolsó szakaszában rimaszombati pap és borsodi esperes lesz. Az 1660-as években a miskolci lelkészek között másodikként sze­repel Beregi János neve. Ő 1654-ben tanul Franekerben, 112 majd Ut­rechtben, ahol egy verse kelteződik, amelyet az Angliai independen­tizmus című munka végére írt. A fentiek alapján a miskolci lelkészek képzettségéről elmondhat­juk, hogy bizonyos esetekben egészen kivételes képességű és mű­veltségű személyek voltak néha még a másodlelkészei is Miskolc­nak. A képhez azonban hozzátartozik, hogy mindeme kiváló adott­ságok ellenére nem az itt eltöltött évekre esik egyik felsorolt lelkész­nek sem a jelentősebb tevékenysége. Kérdés, hogy vajon a környe­zet, a város adott-e keveset a lelkészeinek, volt-e képtelen kellő megtermékenyítő erővel hatni reájuk? Igaz ugyan, hogy Miskolczi Csulyak István még voltaképpen csak a pályája kezdetén van, ami­kor miskolci lelkész, s tevékenysége majd csak később fog kitelje­sedni, amikor zempléni esperes lesz: de például Tolnai Dali János idekerülésekor már javában benne volt a puritanizmus küzdelmei­ben - mégis, szinte alig történik említés arról, alig „veszi észre" a város, hogy itt töltött másfél évet. Emellett sem a tehetséges Beregi, sem pedig Harsányi nem maradnak meg itt hosszabb ideig. Kérdés, hogy volt-e ebben bármilyen szerepe a városnak, illetve a városban kialakult életnek, főleg akkor, ha tudjuk, hogy a miskolci eklézsia ­még a lelkészek időnkénti panaszai ellenére is - meglehetősen ké­nyelmes megélhetést biztosított a lelkésznek? Miskolczi Csulyak Ist­ván naplójából tudjuk azt is, hogy az 1616-ban történt távozásakor miskolci lelkészsége után nem felelt meg neki sem az ónodi, sem pedig a szikszói parókia: „1616. január 2-án ugyanis nagyságos Rákó­czi György Bankházi Gáspárral hitlevelet küldve, az ónodi gyülekezet veze­tésére tisztességgel meghívott. Ezt a helyet a helység piszkossága miatt visszautasítottam, mert egészségemre nagyon ártalmas lett volna. A követ­kező hónapban, február 14-én ugyancsak nagyhirtelen a szikszói polgárok 112 RMK III. 572. p

Next

/
Oldalképek
Tartalom