Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

MISKOLC HELYE MAGYARORSZÁG TÖRÖK KORI TELEPÜLÉS- ÉS GAZDASÁGI RENDSZERÉBEN - SZAKÁLY FERENC

I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek által vezetett hadjárások (1619, 1623,1626, ill. 1644, 1645) 26 éveiben, s így a bujdosók, majd kurucok - 1678-tól fogva Thököly Imre vezette - támadásaiban is. Borsod azon tizenhárom felső-magyarországi megye közé tartozott, ame­lyek a Habsburg-erdélyi békeszerződések folyományaként - igaz, általában átmenetileg - több ízben Erdélyhez kerültek, s miután az 1682-ben létrejött, Thököly Imre „közép-magyarországi fejedelemsé­géhez" (törökül: Orta Macar) tartozott. 27 Bár az 1570 körül Erdély nyugati előterében, a Partiumban össze­verődött, Habsburg-ellenes bujdosók egyik vezéralakja a Miskolcon birtokos és lakos Szepessy Pál volt, úgy tűnik, hogy Miskolcot leg­inkább a XVII. század utolsó harmadának hadmozgásai érintették érzékenyen. Valamennyi mozgalom kiválóan „alkalmas" volt azon­ban arra, hogy a török-magyar határok mentén amúgy is mindig pengeélen táncoló egyensúlyt megzavarja. Ez pedig mindig azt je­lentette, hogy mindhárom fél növelte követeléseit, miközben még kevésbé tudta biztosítani a kiszolgáltatott lakosság biztonságát, mint békeévekben. 28 * Földrajzi fekvéséhez (határközeliségéhez, a XVII. századi hadjára­tokban való érintettségéhez) mérve a Bükk ölében fekvő Miskolc vé­gül is szerencsésnek mondhatta magát. Kevés hozzá hasonló fekvé­sű településsel esett meg, hogy a török megszállás százötven eszten­dejét hozzávetőleg ugyanakkora népességgel zárta, mint amennyi­vel annak kezdetén rendelkezett. Lélekszáma ekkor is, akkor is öt­ezer fő körül mozoghatott. A látszólagos állandóság persze rengeteg változást - sőt válságperiódust - takar, hiszen a népesség ebben a korban rendkívül érzékenyen reagált a politikai-katonai változások­26 NAGY L. 1969. passim (sajnos térképvázlatok nélkül). CSEH-SZOMBATHY L. 1956:1. sz. - 1957:1-2. sz. (térképvázlatok 1956. 55., 59. és 1957. 181. p.), CSEH­SZOMBATHY L. 1957. 3-4. sz., MAGYARORSZÁG HADTÖRÉNETE I. 240., 248­249. között (1604-1605), 262-263. (Bethlen hadjáratai), 270. p. (Rákóczi hadjáratai) 27 MAGYARORSZÁG HADTÖRTÉNETE I. 299. p. (térkép), BENCZÉDI L. 1983. pas­sim, LUKINICH I. 1918. 335^06. p. 28 Vö. e kötet lapjával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom