Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

mezővárosban, hanem a diósgyőri várban is óriási szükség volt. A miskolci vargák 1563-ban tárják a kamarai biztosok elé, hogy a diósgyőri vár tisztviselői fizetés nélkül arra kényszerítették őket, hogy a várba menjenek, s ott a maguk által kikészített bőrökből sarukat készítsenek, még ételt-italt is maguknak kellett vinniük. Ezen felül szolgáik arra vetemedtek, hogy a vargáknál talált kész lábbeliket erőszakkal elvették, sőt a lábukról is lerángatták cipőiket.

495 A vargák is a tanács illetve a diósgyőri úriszék elé vitték céhbeli konfliktusaikat, bizonyos mesterek ugyanis 1595-ben tiltakoztak az ellen, hogy egy varga két tanulót tarthasson. A vargák másik csoportja, élükön Varga István és Varga Bálint, a diósgyőri úriszéken szerzett érvényt annak, hogy egy mester akár három legényt is tarthat.

496 A mesterség, vállalkozás kibővítésének alapvető feltétele volt a munkaerő, s a céhes keretek között, a korabeli kézműves technológia szabályai szerint ezt csak az inasok és legények tartásával, s nem bérmunkásokkal növelhették a tehetősebb mesteremberek. A céhek általában az efféle szabadabb versengés ellenében igazgatták az ipart, de a város és a földesúri joghatóság a miskolci vargák ügyében a liberálisabb megoldást támogatta, talán az iparűzésből remélt bizonyos hasznuk miatt. A legények a XVI-XVII. században nem mindig tudtak a mesterré fogadásig eljutni. Mint Ács János, akiről az 1680-as évek elején tanúk mondják el, hogy „csizmadiainas volt, onnét felszabadulva imitt-amott lakott, mint egy csizmadia szegénylegény", s csak Kusza János özvegyével Gombos Katával kötött sikeres házassága emelte ki a nincstelenségből, hiszen azelőtt - így vall a beszédes nevű Erszényi János - „olyan értékű embernek ismertem Ács Jánost, hogy csak egy árat [= árt] is az én bátyámtól kért munkálódni".

497 Ács János példája nemcsak a jó házassággal nyerhető szerencsét példázza, hanem azt is, hogy a céhen kívül is sokan foglalkoztak kézműiparral; nemcsak a társulatba bekerülni nem tudott vargalegény, hanem az erszénygyártó is. A céhes vargamesteremberek 1654-ben emelnek panaszt a 495 MOL NRA 723/48 496 VÁROSKÖNYV 406. sz. 497 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/a. 10. köt. 257-258. pp.