Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

vezi a Nyáry Pál provizora is 1606-ban a diósgyőri uradalmi pincé­ben tárolt bort dinnyebornak. 395 A XVII. században ismerték már a sárgabarackot is, 1695-ben egy vármegyei tanúvallatásnál mondják el a tanúk, hogy amikor egy örökölt szőlőt a Dőryek megosztottak egymás között, a „tengeri barackfa" még Hosszúfalusiné Dőry Sára szőlőmezsgyéjén állt, a tanúvallatás során azonban már Boldisár Zsigmond felesége, Dőry Zsófia szőlőjében találták. (Az elbirtoklás úgy történhetett, hogy Dőry Sára szőlőjéből „a szőlőtöveket általhom­lították".) 396 A kertkultúra másik helyszíne a beltelkek udvara, ahol szinte minden telkes jobbágy, nemes tartott gyümölcsfákat és véleményt. 1667-ben Kun Pál és özvegy Kéry Mátyásné Zabary Zsuzsanna pe­reskedik bizonyos zálogos ingatlanról, s ekkor említik Kun Pál előd­jének, néhai Kovács Boldizsárnak a Pecén túli telkét, melynek egy részét kertnek használják. 397 De a Szinva-parti telkeken is voltak kertek, 1591-ben a vármegyei jegyzőkönyvben említik az iskola egy másik kert szomszédságában a református lelkész kertjét (horti paro­chi). 398 1642-ben Mocsolyás Ilona, Gyeörfy János özvegye tiltakozik, mert miskolci szomszédai nem kerítik (nem kertelik) kertjüket, s így az övében nagy kár keletkezik. A kert „a maga saját háza után való szilvás és gyümölcsöskert, mely kert az Szinyva folyó vize mellett a prae­dikátorsághoz való kertnek mellette szomszédságában situaltatik [= helyez­kedik]". 399 Az udvarokhoz a veteményeskert is tartozott. 1676-ban nyáron, Mária Magdolna nap tájban Aszalós István háza melletti kertjében haragosa tönkretette a kerti veteményekkel teljesen beve­tett földet, pedig már a vetemény leszedésre alkalmas, „jó volt ben­ne"} 00 A vagyonos nemesi udvarházakban a veteményeskert mellett szérűskert is volt, amely építményeivel a gazdaság termeivényeinek tárolására is szolgált. 1699-ben nemzetes Sóri István újvárosi szérűs­kertjébe a szomszéd Boldisár Zsigmond nemes udvaráról „mind ap­395 MOL P 707 N° 8251 396 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/c. XVIH. XHI. 938. és 501/a. 13. köt. 280-282. pp. 397 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. V. I. 10. 398 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. V. I. 10. 399 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 6. köt. 300. p. 400 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. XVIII. XI. 501/2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom