Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

Az 1702-es urbárium is említi a Lyukó-völgy nevű 40 emberkaszá­lós rétet, de ezen kívül több rét is van a diósgyőri birtokosok hasz­nálatában. Az allódium nyomainak megmaradása őrizte az uradalom egy­kori integritását, s a hódoltság kori pusztulás is csak két helységet szüntetett meg teljesen az uradalomban, az alföldi Mohit és Petrit. Mohi határának egy részét a XVLT. század első felében a diósgyőri urak majorságnak használták. 1648-ban egy vármegyei tanúvallatás során az uradalom kisgyőri jobbágyai elmondják, hogy a pusztává lett Mohi határát a diósgyőri urak majorsággá tették. 61 A vár allodiális szőleit a zálogbirtoklás másfél százada alatt igen nehéz követni, hiszen a számuk évről-évre, birtokosról-birtokosra változott, s míg az 1550-60-as években elsősorban a katolikus egy­ház főként alapítványi birtokait csatolták a váruradalomhoz, később más módon szereztek szőlőt a birtokosok, nem egyszer magszaka­dásból visszaháramlott jobbágyi birtokot. Annak ellenére, hogy sző­lőszerzés pénzigényes volt, a robottal való műveltetés pedig a szak­szerűségen ejthetett csorbát, mivel a várkatonaság, az uradalom sze­mélyzete és a földesúri háztartás nagy mennyiségű bort igényelt, a piacon való megjelenéshez is bor szükségeltetett, a földesúr sosem mondhatott le teljesen az allodiális szőlőről. 1590-ben a diósgyőri uradalom későbbi zálogbirtokosának (aki ekkor még csak Varbót bérli), Chernél Pálnak már van miskolci szőlője. 62 A Városkönyv is említ allodiális szőlőt 1589-ben, amikor Bornemissza Gáspár újon­nan vett szőlőjének szomszédai a Valós út és „Homonnay urunk sző­lője". 63 1683-ban a Szepessyek perelnek bizonyos szőlőért, pincéért és kocsmáért a Mindszent feletti Tűzköves promontóriumon, ame­lyek egykor a Chernel-féle jószágrész allodiális szőleihez tartoztak. 64 61 A diósgyőri uraknak megosztott majorságföldeik vadnak mind az három nyomásra. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 6. köt. 631-637. pp. 62 ...duo jugera terrarum arabilium, unum, quod fine tenderét ad vineam egregii Pauli Cser­nell. B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/c. V. I. 5. 63 VÁROSKÖNYV 347. sz. 64 Miskolcz várossában Mindszent nevű uczában az melly darab földet Szepessy Pál uram az Csernel-részbe majorság szőlőkhöz, az Tűzköves oldalon levőhöz, tartozó földet - nevezett szerint Lakatos Márton uram szőllejét és ott lévő pincéket s korcsmát, minthogy csak nem­régiben s hatalmasul foglalták s akarják bírni. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 10. köt. 287. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom