Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

MISKOLC TOPOGRÁFIÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - GYULAI ÉVA

jellemző eset alkalmával. 283 Az egymással szemben álló királyi és kuruc seregek hadszíntérré változtatták a mezőváros területét, s erődszerű egyházi építményeit valódi erődítményként használva szinte várháborút folytattak a város szent helyein. A városba érkező idegennek messziről feltűnhettek az Avas olda­lán álló kőépületek, nemcsak a templom és harangtorony, hanem a parókiák és iskola is. Miskolcnak már a XVII. század legelején két prédikátora volt, külön rezidenciával. A főprédikátor az iskola mel­letti telken, a Szinva partján lakott és tartotta fenn a parókiát, de a XVII. század második felében a másodprédikátornak is megfelelő házat épített a város: „1662. Az második prédicátor házát az akkori bí­rák, úgymint Áts Jánosék megépíttették becsülletesen." 284 Az épület min­den valószínűség szerint az Avasi református egyház jelenlegi ima­terme és parókiája, amely a főprédikátor Szinva-parti telkével szem­ben, a Papszeren épült fel, illetve épült újjá a XVII. század második felében. A másodprédikátor telkének és házának eredete homályban marad, de nem zárhatjuk ki, hogy egy korábbi nevezetes épület át­alakításával nyerték. Ez a ház talán az lehetett, amelyet a diósgyőri zálogbirtokosok - mint Fodor Józsa (a diósgyőri urak szervitora) 285 egykori királyi donátióval birtokolt nemesi papszeresi házát - 1591­ben az egri káptalannak adományoztak, egy határvitát lezárandó. 286 Talán az ingatlan helye nem felelt meg a káptalannak, tény, hogy a papszeresi kúriát már 1591-ben elcserélik nemes Szentmiklóssy Já­nos fő utcai házával. 287 1606-ban ezen a házon (az mely curia nobilita­ris Pap Zerben vagyon) már Szentmiklóssy János négy gyermeke és 283 Május 7-én az szendrei kapitány, nemzetes Ragályi János uram seregestül, németekkel együtt, beütvén városunkban, a városban feles gyalog kurucok lévén, egynéhányat közzülök levágatván, feleset közzülök elfogván, egynéliányan a toronyba szorulván, az németek ostro­molván az tornyot, azon alkalmatossággal az templom ajtaját sarkából kivévén, száma nél­kül sok ládákat felhasogatván, hasonlatosképpen az scholát, parochiákat. Feles pincékkel együtt kimondhatatlan sok károkat teltének mind városi, mind külső embereknek. SZEND­REI J. 1886-1911. III. köt. 538. p. 284 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 523. p. 285 Gombos Pál levele a Kamarához. 1563. MOL NRA 723/59 286 ...domum seu curiam nobilitarem ipsorum in piatea Papzewr vocata, quae alias quondam josae Fodor, ex donatione et collatione regia praefuisset. B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/1. 2. köt. 725-726. pp. 287 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/c. XVIII. V. 11. és B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/1. 4. köt. 213. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom