Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)
MISKOLC BIRTOKTÖRTÉNETE A KÖZÉPKORBAN - DRASKÓCZY ISTVÁN
ben a Visnyóiak Szécsi Dénes bánt és Mályi falu lakóit hívták bíróság elé. Az évtizedekig elhúzódó vitába végül is a gyengébb köznemesek belefáradtak, ugyanis 1348 után belenyugodtak abba, hogy a nagyurak Mályival kárpótolják őket, amit törzsbirtokukkal, Visnyóval együtt egy évtized múltán felosztottak. Mindezek ellenére mégsem érezhették magukat biztonságban, ugyanis 1364-ben Mályi és Visnyó nevét is (a falu fele) azon helységek között olvashatjuk, amelyeket Szécsi Miklós bán az uralkodónak ígért. (6. ábra) Mondani sem kell, hogy ezek után ismét bíróság elé álltak a felek. Csakhogy a király ekkor a szegény nemesek mellé állt, és kárpótlásra szólította fel Szécsit. A báró végül is engedett és csereképpen kaptak Mályin hat és fél telket és még földeket, Visnyón öt telket, a Borsod megyei Bolkon részt, valamint a Gömör megyei Urajt. Ezzel azonban nem zárult le a Visnyóiak miskolci birtoklásának ügye, ugyanis egy 1369-ben kiadott okmányban maga az uralkodó ismerte el, hogy még mindig vannak jogaik a városban. 44 A fenti sorokban vázolt viták ellenére a Szécsiek biztosan kezükben tartották a későbbi város nagyobbik részét. 1325-ben és 1341ben megjáratták határait, amelyek több ponton a mai város határvonalának feleltek meg. 45 1347-ben a miskolci jobbágyaik feletti hatalmukat pallosjoggal erősítették meg. Miskolc az éleskői uradalom fő helye lett, ahol földesúri lakhely állt. 1360-ban Rimaszéccsal együtt „maiores villas"-nak nevezték. A birtokegyüttest a várnagy irányította. Az uradalomhoz 11 helység tartozott: Várad, Miskolc, Veze, Bessenyő, Tokaj, Tard, Bala, Mályi, valamint Csaba, Bós fele és Visnyónak valamivel több, mint a fele. 46 Övék volt a tapolcai apátság kegyurasága is. 44 MOL. Dl. 96104, 96106-107, 96137, 96194, 96262-63, 96295, 96357, 96364-65, 96374-75, 96414, 96434, 96440, 96451. sz. SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 53-58. p. Visnyón az Ákosok egykori fertályán laktak királyi jobbágyok is (MOL. Dl. 96369. sz.). Uraj és Bolk miatt a szerencsétlenek a Szécsi család másik ágával találták magukat szemben (MOL. Dl. 96434-36, 96439, 96478. sz. stb.). 45 MOL. Dl. 1109. sz. LEVELES E. 1927-28. 175-179, 194. p. A Szécsiek más szomszédjukkal is vitába keveredtek (MOL. Dl. 96192. sz. BORSA I. 1993. 35. p.) 46 LEVELES E. 1927-28. 183-184. p. (MOL. Dl. 100037. sz.). SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 53-61. p.