Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

TÁRSADALOM, EGYHÁZ, MŰVELŐDÉS - TÓTH PÉTER

providus jelző, amelyet a nem nemesek viseltek; a névazonosság mellett azonban a más, az alábbiakban sorra kerülő bizonyíték is felmerül arra, hogy mégis ugyanarról a személyről van szó). Az ok­levélből megtudjuk, hogy Miskolci Péter valamikor korábban meg­vásárolta Szerémi Pál özvegyének, Dorottya asszonynak a telkét, amelynek szomszédja kelet felől Bana Péter özvegyének, nyugat fe­lől pedig Fazekas Tamás feleségének, Lucának a telke volt, s a vá­sárló a 100 aranyforintra rúgó vételárat ki is fizette. Miskolci Péter azonban nem sokáig maradt meg ennek a háznak a birtokában: a városi elöljáróság által 1478. május 16-án kiadott oklevél 70 bizony­sága szerint elcserélte Miklós keresztúri plébános és fivére, Kovács István közös házával. Hogy ugyanarról a házról van szó, amelyet pár esztendővel korábban vásárolt, annak a kelet felől való szom­széd: Fazekas Tamás özvegye a bizonyíték. Ez a város piacán álló ház egyébként nagyobb értéket képviselt, mint a cserében kapott épület, mivel Miskolci Péter 30 aranyforint ráfizetést is kapott Miklós plébánostól, illetve Kovács Istvántól. A cserére valószínűleg azért volt szüksége Miskolci Péternek, hogy pénzhez jusson, mivel ekkor már elhatározhatta magát egy nem éppen tisztességes cselekmény elkövetésére és a városból való szökésre. A tényről Hunyadi Mátyás két, 1478. szeptember 20-án kelt okleveléből is értesülünk (ezek egyike nyílt levél a megadomá­nyozott számára, másika pedig parancs a diósgyőri várispán szá­mára). 71 Az oklevelek elmondják, hogy valaki Miskolci Péter nevű, Miskolcon lakó személy megszökött a királyi csapatok zsoldjával, ezért birtokai a királyra szállottak, s Mátyás e birtokok közül a Szinva folyón lévő malmot csabai Kovács Istvánnak adományozta. Az oklevelek szóhasználata alapján nagyon valószínű, hogy Kovács István jelentette az ügyet, s nyilván ezért is részesült ilyen gyorsan a királyi kézre került javakból. Az is bizonyosnak látszik továbbá, hogy Miskolci Péter valamiképpen kapcsolatban állott Kovács Istvánnal, mint katonai tisztségviselő; feltételezett kapcsolatuk pedig magya­rázhatja a köztük lefolyt korábbi adásvételi ügyletet is. 70 MOL. Dl. 83838. sz. 71 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 113-115. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom