Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Egyházak - templomok

Az Avas-alja egykor házakkal volt beépítve és a felvezető utak is más helyen voltak, 1899 A templomi orgonahangversenyek igazán jól használják a nagyszerű akusztikát, a „fősze­replő" pedig a nyugati neogótikus karzaton álló Angster-orgona, amely 1895-ben épült. A templomban emléktábla idézi a nagy re­formátor, Dévai Bíró Mátyás és Palóczy László emlékét, aki az 1861. évi országgyűlés korelnö­keként halt meg, s a képviselőház emlékét meg­örökítendő határozatot hozott, amely szerint „a haza háláját kiérdemelte". A márványtáblát kép­viselőtársai 1864-ben helyezték el a templom fa­lában. A templombelső sírhelyéül is szolgált kriptája és emlékműve elkészüléséig. A különleges szépségű műtárgyak közül ki­emelkedik egy 1588-ban datált aranyozott ezüst talpas áldozó pohár, egy ugyanilyen datálású tá­nyér, az a nyolcszögű aranyozott ezüstből, ame­lyet 1662-ben adományozott az egyháznak tulaj­donosa. A tárgyak egy részét „magánszemélyek" készítették és adományozták, de vannak olyanok is, amelyek miskolci céhek ajándékai. A nemes­fém tárgyakhoz hasonlóan számos textilféleséget őriz az egyház. Az úrasztali térítők közül legko­rábbi Dőri Ferencné munkája, amely 1659-ben készült. A szakértő tudós értékelése szerint az úrasztali térítők „olyan nagyszámú és kiválóan szép példányok, hogy abból a gazdag iparos- és kereskedőváros" jólétére következtethetünk. A templom történetének jelentősebb felújítá­sa 1976-1982 között több, mint fél évtizedet vett igénybe. A felszentelési ünnepséget 1982. május 16-án tartották. 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom