Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Egyházak - templomok
* * * 2004-ben és 2005-ben a város története szempontjából nagyon fontos eredményt hoztak a régészeti kutatások. Tapolcán a várost alapító nemzetség monostorát sikerült behatárolni, s a kutatások azóta is folynak. Az Avas is a kutatások fontos színterévé vált a Tűzköves feltárásával, ami ősrégészeti élménypark kialakítását teszi lehetővé. (A pályázatok elbírálása a közelmúltban megtörtént. E két nagyon fontos kutatási eredmény felvette az Avas-tetőn egykor állt Szent György kápolna helyének megkutatását is. A „Szent György vértanú szőlőhegyen álló" kápolnáról a 16. század elejéről szólnak okleveles adatok. Három évszázad elteltével Pesty Frigyes a miskolci dűlőnevek között már csak az egykori meglétére utaló lejegyzésekkel, visszaemlékezésekkel találkozott. 1864-ben írja, hogy a Szent György hegyen állott a Szent György tiszteletére régen épített, de már nem létező kápolna. Miskolc 1816-ban készített, s az első céhleveleken megjelenő avasi, ill. városképi ábrázolásán még egyértelműen látszik a meglévő kápolna. Eltűnése így a 19. század első és második harmada közé tehető. Az Avas rendezési tervét készítő Rudolf Mihály, és a tapolcai apátságot feltáró Pusztai Tamás véleménye megAz Avas református egyházi műemlékegyüttese hátterében a már nem működő gyárkéményekkel, 1994 233