Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)
A Püspök és Alsó-Papszer, a mai Rákóczi utca kereskedő és polgárháza, megújuló középülete
Az egylet tisztikara és vezéregyéniségei az idő teltével éppúgy változtak, mint a társas öszszejövetelekre alkalmat biztosító házak, helyiségek. A Széchenyi utcán a „Lila-ház "-ban (a holland biztosító épülete) éppúgy volt „társashelyük", mint a volt Pátria üzletház helyén egykor állt, s ortodox egyházi tulajdont képező házban. A XIX. század végétől pedig a Rákóczi utcán kéthárom helyen is működött. Ehhez már érdemi köze volt Mayer Józsefnek, hiszen nemcsak szervezője, hanem az egylet, majd kaszinó hivatalos vendéglőse is volt. Mert az egylet szórakozás, „kaszinózás" nélkül akkor sem működött. Mayer József 1856-ban született, s 22 éves korától vezette Diósgyőr-Tapolca vendéglőjét, majd később kibérelte a Vasgyár összes vendéglőjét. A Polgári Egylethez kötődve nyitotta meg „Kispipa" vendéglőjét, később ő lett a tulajdonosa az egész épületnek. Nem csupán „vendéglőmester"ként szerzett hírnevet, hanem mint bortermelő és borszakértő is közismert volt. „Bodóvölgye" néven váltak ismertté saját pincegazdaságának termékei. A Borsod-Gömör-Kishont Vármegyei Vendéglősök, Korcsmárosok, Kávésok és Szállodások Egyesületének 20 éven keresztül volt elnöke, majd haláláig örökös díszelnöke. 1939-ben, 83 éves korában búcsúzott vendégeitől és a várostól. Síremléke a mindszenti római katolikus temetőben található. A Miskolci Polgári Kaszinó jó fél évtizeddel éltei túl „örökös vendéglős"-ét. Rendezvényei voltak a Kispipában, s hosszabb-rövidebb ideig a Rákóczi u. 12. és Rákóczi u. 14. szám alatt is. Az egykori 12. számú, „L"-alakú, Szinvára lenyúló épület ma már nem létezik. Helyén egykor az MHSZ épülete, később a Megyei Munkaügyi Központ miskolci kirendeltsége működött. Jelenig A Kispipa vendéglő és a Galéria déli szárnyának részlete, 2003 leg számos egyesületnek és alapítványnak ad otthont. Itt kapott helyet az Egri Katolikus Rádió, a Magyar Katolikus rádió Miskolci Szerkesztősége és az MTV Eszakkelet-Magyarországi Körzeti Stúdiója. A kincstári Vagyonügynökség BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége, a Siketek és Nagyothallók Szövetségének is van helysége a három emeletes tégla-homlokzatú épüleben. Az egykori, XIX. század végi Kispipa étterem és vendéglő a XXI. század elején változatlanul őrzi és hirdeti nevét, jóhírét. IRODALOM Dobrossy István: A Mayer vendéglő. Déli Hírlap, 1993. június 1. Id. Mayer József vendéglős 50 éves. Reggeli Hírlap, 1924. szept. 7. Id. Mayer József halála. Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1939. április 1. (kiss): Mi lesz a vendéglőkkel? Déli Hírlap, 1990. március 20. Szegőfi Anna: Az első világháború előtt alakult miskolci egyesületek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Levéltári Évkönyve, IX. Miskolc, 1997. 213-269. pp. FORRÁS B.-A.-Z. m. Lt. IV. 829. 10/1885.