Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)
A Püspök és Alsó-Papszer, a mai Rákóczi utca kereskedő és polgárháza, megújuló középülete
Mayer József „Kispip a" vendéglője (Rákóczi Ferenc u. 4. sz.) Gyaníthatóan a balkáni kereskedó'k leszármazottainak a XIX. század elejéig szolgálhatott lakóhelyül az épület. 1817-ben a Pataki-Gergaféle kereskedelmi társaságból ismert, végrendelet hátrahagyásával elhunyt Gerga György özvegyét jegyezték itt fel tulajdonosként. Komáromy József szerint az 1778-ban Lublinban meghalt, s a várostól 14 km-re fekvő Szent Onofrius kolostorában eltemetett kereskedő építtette a Rákóczi u. 4. számú házat. Ezt minden bizonnyal arra alapozta, hogy előkerült a Pataki-Gerga üzleti viszonyra vonatkozó társas szerződés, amely kettejük kapcsolatában a korszak egyik jelentős kereskedelmi vállalkozását sejtette. A végrendelet elkészítésekor valóban üzleti társként, vagy végrendeleti tanúként, ületve hagyatéki végrehajtóként jelenlévő kereskedők mindegyike közismert és gazdag ember volt. így Pataki György mellett Gerga Ádám, Peszkár Tamás, vagy Saguna Antal. Az építkező Pataki mellett ugyanígy építkezhetett Gerga György is, ám ezt az eddig levéltári források nem támasztják alá. Halálakor 51 éves volt, első házasságából született fia ekkor 18 éves és Miskolcon él. Második házasságából született gyermekei pedig - az anyakönyvek szerint - meghaltak. 1778-tól 1813-ig özvegye lakta így a Rákóczi u. 4. sz. alatti házat. 1817-ben - a halotti anyakönyv tanúsága szerint - ő tehát már nem élt. Az emeletes ház pedig - ha elfogadjuk Genthon István megállapítását, miszerint az 1810. k. épült - nem köthető a három évtizeddel Mayer József (1856-1939) korábban elhunyt kereskedőhöz, Gerga Györgyhöz. Mai változatában nem XIX. század elejinek, hanem XIX. századi alapokon az árvíz után átépítettnek véljük az emeletes lakó- és üzletházat. Ezt bizonyítja, hogy a telek és környezete a Dőry-