Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

Városrendezési tervek és megvalósulásuk a XIX-XX. századi Miskolcon

Béla tér 1. sz. A Széchenyi utca nyomvonalának meghosszabbítása a Tüzér laktanyáig (Baross G. u.) fél évszázadon át foglalkoztatta a miskolciakat, de a várostervezőket is. A mai Soltész Nagy K. utcáig terjedő szakaszt még a második világháború előtt (pontosabban 1934-ben) gróf Tisza I. utca néven megnyitották, de a vasúti felüljáró megépítésére és az utca meghosszabbítására csak 1950-1951 között került sor. A Zsolcai-kapu és az Újvilág u. közötti út kiépítése a Soltész Nagy K. u. északi irányú meghosszabbítását jelentette. Ez a Kazincy és Szemere utcákkal párhuzamos utcának épült volna, amely a mai Laktanya utcában folytatódva Hejőcsaba és Szentpéter között egy új országút szerepet volt hivatva betölteni. A terv felvetésétől a megvalósulásig itt is közel három évtized telt el, hiszen a két, 3 emeletes sarokbérház 1927-1929 között épült meg. (A tervekkel ellentétben nem lett Szentpéter felé folytatása az útnak, hanem a beletorkollott a laktanya bejáratába. A déli útszakaszt sem sikerült megoldani, hiszen a földszintes, kertes családi házak között, a Petneházy bérházak keleti oldalán elhaladó főút korábban a Csabai kapuba (ill. Felszabadítók útjába) csatlakozott, s csak az M3-as út Miskolcra való bevezetésekor kötötték össze közvetlenül a Csaba vezér és a Pesti úttal.) A negyedik rendezési elképzelés - az Alsó- és Felső-Gordon mesterutcáinak kelet-nyugat irányú utcával történő átmetszése - szintén nem valósult meg. A végső megoldás a Vörösmarty M.-Dankó P.-Martinovics I. utcák közötti mesterutcák épületeinek teljes lebontása volt 1973-1976 között, s helyükön a Vörösmarty-Szinva lakótelep bérháztömbjeinek kialakítása, amely évtizedekre meghatározza a város e térségének arculatát, hangulatát. Szűcs Sándor leírását és részletes rendezési tervét egy újabb „dokumentuma-kötet követte, amelyet Gencsi Samu közgyűlési képviselő adott közre, 1906-ban. Munkája azért érdemel figyelmet, mert tudomásul veszi a város belterületének és határának változásait, a város lélekszámának növekedését, Miskolc természeti értékekben gazdag és az idegenforgalom fellendítésében fontos szerepet betölthető környezetét, nevezetesen az Avas, Lillafüred és Tapolca hasznosíthatóságát. A város területe (a bel- és a külterület együtt) 1850-1912 között számottevően nem változott, 9 600 kh.-ról 9 280 kh.-ra csökkent. Az 1890-1895 közötti időszak mutat számottevő eltérést, amikor 8 100 kh körüli területről szólnak a feljegyzések. Ugyanezalatt az idő alatt a belterület közel megtízszereződik: 143 kh.-ról 1114 kh.-ra növekszik. A belterületben természetesen benne foglaltatnak az utcák és terek is. 1850-ben az utcák száma 70 körüli, ez a századfordulóra megduplázódik, akkor 141 utcát vettek címjegyzékbe. 1912-ben 147 utcája van a városnak, amely a második világháború előtt már megközelítette a 350-et. (A háborút követően, Nagy-Miskolc létrehozásakor az 1950-es évek első felében ez a szám ismét megduplázódott, s 695-705 utcanév között változott.) A házak (lakások) számáról bizonytalanok az adatok. Ennek oka a számlálóbiztosok felkészítésében és felkészültségében keresendő. Van amikor a kül- és belterületi házakat együtt, van amikor azokat külön adják meg. (Külön gondot okoz, amikor a lakott borpincéket is a házak közé sorolják.) Az 1890. évi népszámlálás a házszámmal nem rendelkező, de lakás céljait szolgáló objektumokat is összeírta, s ennek magas száma (1 265 db) a korábbi és későbbi adatoknál lényegesen különböző állapotot eredményez. 1850-ben 3 235, 1854-ben 3 276, 1880-ban 2 979 házat írtak össze. (Miskolcon 1880-ban utcánként, házanként, s a házakban lakó személyek