Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI

alapján 1958-1959-ben épült fel a város „meghosszabbított főutcája"-n. Az 1960-as évekre tehát kialakult az Ady-híd környéki csomópont. A Széchenyi utca páratlan számozású oldala három, kétemeletes, századfordulós épülettel fejeződik be. A páros oldal kiemelkedő sarokháza, épületegyüttese a 20. század elejének hangulatát idéző Singer-palota. Az új utca pedig modern bérháztömbökkel, illetve a belváros legmagasabb épülettömbjével kezdődik. A kontraszt rendkívül erős a régi és új építészet között, amelyet a Telegdi utca környezete, s a „szinvaparti" stílusú építkezés méginkább felfokozott. Az Ady-híd után újra kibukkanó Pece és Szinva összefolyásánál a Telegdi utca térségében helyezkedtek el a miskolci zsidó hitközség egykor funkcionáló közösségi épületei. Ez a „földszintes" világ volt. Az egykori tanonc iskola, az imaház, a metszőhely, az alsófokú felekezeti iskola (chéder), és a lakások kusza halmazából mindössze a Dávid király fürdő nyolcszögű kupolás tömege és karcsú téglakéménye emelkedett ki. a) A Dávid király ortodox zsidó fürdő Szendrei János várostörténeti monográfiája ötödik kötetében írja, hogy „városban úgy látszik állandóan fennállott zsidófürdő mellett alighanem az 1850-es években keletkezett az első gőzfürdő, amely Kolozsy Sándorné tulajdona volt. Ez a fürdő 1861-ben szűnt meg, s az épület ekkor az egri káptalan birtokába került. A kor igényeinek megfelelően gőzfürdője ezután évtizedekig nem volt városunknak, s a fürdőügyet csakis egyes kis tőkével rendelkező magánvállalkozók szolgálták, a melyek közül említenünk kell a Telegdy-féle fürdőt és a »Sarga fürdot«. A fürdők működéséről - egyelőre - ennél közelebbi adatokat nem ismerünk, de valójában nem is sokat tudunk kezdeni azzal a megállapítással, hogy a városban „állandóan fennállott" a zsidók fürdője. Ez azt jelenti, hogy 18. század eleji, előbb szórványos, majd a század vége felé felgyorsuló, a 19. században pedig tömegessé váló megtelepedésükkel egyidoben készítettek és használtak rituális fürdőket a zsidó közösség tagjai. 1855-ben összeírták a miskolci fürdőket. Az összeírás szerint 4 fürdő működött a városban. A gőzfürdőn kívül „igazi"-nak, vagyis működőképesnek egyedül a Telegdy Kun János által működtetett fürdőt találták, amelyben 8 fürdőszoba, s szobánként 2-2 fürdőkád volt. (A fürdési díjakat krajcárban határozták meg, s télen a fűtés miatt a díj nem számottevően, de több volt.) Ezt követően 1879-ben találkozunk Koch Sámuel fürdő rajzával, amely a Telegdy-fürdő átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozott. A Pece-meder melletti telken három építményt kívánt a hitközség felépíttetni. Az alap és homlokzati rajzokból kitűnően a fürdő mellett imaház és iskolaház építéséhez kértek engedélyt. Az alaprajz szerint lépcső vezetett a kupolás fürdő-épületbe. A bejárati folyosóról jobbra és balra is egy-egy szoba nyílt, s a folyosóról lehetett megközelíteni a nyolcszögletű rituális fürdőt, a mikvét. A vízgyűjtőt, vagy rituális fürdőt szobák, szám szerint 14 fürdőszoba vette körbe. A rituális előírások szerint a medencének legkevesebb 762 liter vizet kellett tartalmaznia oly módon, hogy abban a fürdőzők alá tudjanak merülni. Az egész fürdő alapterülete 20x24,5 méter volt, s ezen belül a nyolcszögletű medence kb. 4,85x4,85 m-es négyzetben helyezkedett el. A vallásos emberek pénteken, ünnepek előtt, de különösképpen Jom Kippur (engesztelés napja) előtt jártak a mikvébe. (A fürdőnek külön előírásai, használatának egykor törvényei voltak, amelyeket külön „talmud traktátus", a „Mikváót" rögzített.)