Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

ismerem, csupán azt, hogy a Magyar Jövő 1943. június 8-a tudósítása szerint váratlan gyorsasággal elhunyt. 1943. augusztus 17-én pedig a Sziklakápolnában megemlékeztek tragikus haláláról.) A megvalósult tervek szerint „a barlang belsejét egymásba fonódó vájárok, tagozatok teszik művészivé, a kőzet megjelenését díszessé. Minden fülkében egy-egy falikar volt, ezekben egyenként 3-3 darab kék fényű, ma már nem ismert, arasznyi hosszú, hengeres formájú izzó világított. Az oltár mögötti apszisban sárga színű világítás volt. A szobrokat egy fővárosi szobrász készítette el és ajándékozta a templomnak." Ahogy a Verebes-tanya parcellázott telkei beépültek, kialakítva a Görömbölyi, Fenyő, Brassói, részben pedig a Fecske utcák mindkét oldali homlokzatát, illetve utcaképét, úgy szűkült a Sziklakápolna feletti szabad, beépítetlen terület is. Mivel Tapolcának ez az új parcellarésze „felkapott" építkezési hely lett, új villanegyeddé alakult, már 1938-ban a kápolna fölötti területnek is új tulajdonosa lett. Az új tulajdonos - nem kétséges, hogy jó szándékkal, s a föld alatti kápolnát védendő - fákkal ültette be területét. A gödrök, majd a növekedő fák gyökérzete azonban megbolygatta az altalajt, s az agyagrétegen keresztül megjelentek a beázás nyomai, foltjai. Mindezek ellenére a belső tér megtartotta eredeti formáját, s a kápolna külsejében is őrzi eredeti megjelenését. (A homlokzat szobrai a főbejárat fölött Máriát ábrázolják, jobbján Szent Istvánt, míg balján Szent Lászlót formázta meg a Miskolcon több alkotása miatt is ismert művész.) Aki körbesétál a főhajót ölelő alagútrendszeren, lenyűgözi a látvány, a további „praktikus kihasználás" lehetősége, s minden bizonnyal érdekli, hogyan alakult ki a templom mai látványa. A barlang belmagasságát csak úgy lehetett növelni, hogy az egész térség szintjét több, mint két méterrel süllyesztették. A templom közel huszonöt méter hosszú főhajójának első részében a korábbi, eredeti üreget kiboltozták, jobbra kialakították a mellékoltár helyét, a baloldalt pedig úgy formálták meg, hogy ott a kórus elhelyezhető legyen. Az előcsarnok mellékoltára és fülkéi csúcsívesek, a főhajó kiképzése pedig a gótikát követi. (Az előcsarnokban négy szoborfülkét alakítottak ki, az ezekben elhelyezett három szobor is az ismeretlen pesti szobrász ajándéka.) A főhajótól balra eső részben - ez volt a korábbi másik üreg - alakították ki a sekrestyét úgy, hogy innen földalatti folyosó nyílik félkör alakban az oltár mögé. Néhány év elteltével ezt bővítették. A felszentelést követő fél évtizedben a templomhajót teljesen körbevájták. 1940-re készült el a Sziklakápolnát övező, körbefutó barlangfolyosó. A föld alatti, s megvilágított folyosó közepén kisebb térség öblösödik. Olyan az ember érzése, mintha egy ókori katakombában, föld alatti temetkezési helyen járna. Ez az érzés fokozódik, hiszen a falakból szabályos, boltíves mélyedések nyílnak és sötétlenek. Erről a különleges építményről annyit tudhatunk még, hogy főbejáratát 9 méter magas és 18 méter széles támfalba alakították ki. A támfal tetején elhelyezett műkőkereszt Kun József, jeles miskolci szobrászművész alkotása, de ő volt az, aki kimunkálta a belső tér csillagboltozatát is. A díszes, évszámos kaput Süveges Árpád lakatos mester, a harangokat pedig Szlezák László budapesti harang- és ércöntő készítette. A templombelső kialakításán számos jeles mester dolgozott, közülük is említsük meg Meilinger Dezső festőművészt, a szentkép alkotóját. A templom főhajóját mozaikkal burkolták, de aki körbesétál a barlangi alagútban, az eredeti, porló mésztufát láthatja.