Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

Japotca farcie ßl.f'szálloda* építkezése §.£zpolcárv ,Álomterv" Tapolca idegenforgalmának fellendítésére, 1927. tervei alapján az ún. bungaló, amely több évtize­des szolgálat után 1988-ban leégett. (1938-ban épült, tehát pontosan fél évszázadot „élt".) A szálló bejárata szembe volt a híddal, előtte a patak partján a gesztenyefák alatt kávékonyha épült, s ez a rész kimondottan társalgó-kávéház lett. Az épület nevét 1957-ben „Anna-szálló és étterem"-re változtatták, s mint államosított in­tézménynek, megváltozott a feladata is. „Az ét­termi részt azonnal be kell indítani, a szálló rész pedig mindaddig amíg a dudujkai egyetemi vá­ros építésénél dolgozókat máshol el nem helye­zik, azok részére van fenntartva.' , Az 1950-es évek közepétől különféle kiegészítő, mellékhelyi­ségekkel körbeépítették a szállodát. 1989/90-ben bezárásakor alig lehetett olyan falfelületet, vagy épületrészeket találni, amelyek még az eredetiből hordoztak, mutattak valamit. Az egykor télen-nyáron nyitva tartó, 21 szo­bás, 58 férőhelyes szállodát a lebontás veszélye fenyegette, de 1990 áprilisában mégis „a fürdő­hely jellegzetességeit meghatározó épületegyüt­tes" megtartása és felújítása mellett döntöttek. A tervek szerint vissza kívánták állítani az eredeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom