Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

hatalmukat megtörve földjeiket és a szolgálatukba szegődöttek birtokait katonái és támogatói között osztotta szét. így a mellé szegődött Szécsi Dénesnek adta az ellene fellázadt Miskolc-nemzetség három ősi birtokát, Csabát, Miskolcot és Mályit, de érintetlen maradt a nemzetség más ágainak tulajdonában lévő Nyék, Tokaj és Szirma. A Miskolc nembeliek ősi birtokrészein k új tulajdonosa természetszerűleg a tapolcai monostor kegyura is lett egyben. A Szécsieket (Péter és fiai, Ivánka és II. Miklós) valójában nem kötötte semmi Miskolchoz, a közel 1000 főt számláló akkori település egy volt birtokaik sorában. Miskolcon vagy környékén nem volt váruk, udvarházuk, vagy kúriájuk, nem is temetkeztek ide. A miskolci és Miskolc környéki birtokaikat megbízottjuk, ispánjuk irányította, akinek az avasi katolikus templomban külön díszszéke volt. A Szécsiek idején Tapolca szempontjából lényeges változás következett be, így pl. a temetkezési kultikus jelleg megszűnésével, a monostor apátsággá alakult át. A Tapolcán élő szerzetesek megélhetésére akkor volt lehetőség, ha kegyúri támogatás hiányában meglévő birtokaikon okszerű gazdálkodást és áruértékesítést alakítottak ki. Termeivényeik értékesítésére elsősorban Miskolcon - mint a környék akkor már legjelentősebb településén - volt mód. Árutermelő és értékesítő tevékenységük indokolta kúriaépítésüket Miskolcon. Komáromy József ásatásokon alapuló feltételezése az, hogy a miskolci kúria megépítésére már a Szécsiek idején (13201365) sor került. (Valószínűbb egy évszázaddal később, a 15. század második felében!) Az épületnek nem volt kultikus funkciója, szerepe az volt, hogy szállást, helyet adjon a tapolcai apátság embereinek, a gazdálkodó szerzeteseknek, vagy áruikkal Miskolcon átvonulóknak. A kúriára vonatkozó első okleveles adat 1504-ből származik. Miskolc és környéke nem sokáig volt a Szécsiek tulajdonában. Nagy Lajosnak (1342-1382), mint a lengyel trón várományosának szüksége volt a lengyel határhoz közel eső területekre, így Diósgyőr várára is. Felajánlotta 70 faluját és Alsólendva várát Szécsi Miklósnak a diósgyőri várbirtokért. 1364 végén volt az első, majd 1366-ban (jan. 3.) a pótszerződés, amelyben a Szécsi-család elcserélte Nagy Lajos királlyal a diósgyőri uradalmat, benne Miskolcot, Tapolcát és még egy tucat szomszédos falut. Nevezetes pontja ezeknek a szerződéseknek az a rész, amelyben a Szécsiek átruházzák a királyra a birtokon kívül a tapolcai Szent Péterről nevezett monostoruk kegyúri, vagyis patronátusi jogát. A tapolcai apátság 1526-ig nyugalmasnak nevezhető történetében a kegyúri jog a királyok kezében maradt. Nagy Lajos halálát követően felesége, majd leánya (Mária) lesz a diósgyőri várbirtokok haszonélvezője, s ezt követően 1514ig az uradalom létrehozásáig kialakul a királynői birtoklás rendszere (1424-1439 között Borbála, Zsigmond felesége, 1439-1442 között Erzsébet, Albert felesége, 1461-1464 között Podjebrád Katalin, Mátyás első felesége, 1476-1501 között, Beatrix, Mátyás második felesége, és végül 15021514 között Anna, II. Ulászló felesége.) Erdekesmód nyugalmasnak nevezzük ezt az időszakot, minden bizonnyal azért, mert nincsenek adataink. Sörös Pongrácz a bencés apátságok szakavatott ismerője és monografikus feldolgozója keseregve említi a 15. századra vonatkozóan, hogy ,,mint az előző század fordulópontján, úgy most sincsenek adataink az apátság viszonyainak behatóbb ismeretéhez." Ennek az időszaknak a történetét feltárandó a legújabb kuta-