Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

MISKOLCRÓL ALKOTOTT KÉP

röviden annyit tesz, hogy a régiek felhasználásával, arra (azokra) építve új „márkaképet" alakít ki. (Az már a megfelelő szakemberek dolga, hogy az imázs alakítása lehetőleg az adott, a jelenlegi helyzet elemezéséből induljon ki, s ez határozza, alapozza meg a jövőbeli döntéseket.) Az utóbbi időben érzelmeket kavart, különböző indulatokat gerjesztett a város imázsa kialakításának egyik eszköze, az emblémaszerű névhasználat, a logó. Célja pedig vitathatatlan: a figyelemkeltő megkülönböztetés, amit a város öszszességében úgy használ(na), mint egy márkajelzést. Érdekes, hogy többszöri kísérlet után sem volt érvényes a pályázat, vagyis a beérkező tervekből a közgyűlés nem tudott egyet kiválasztani, a közvélemény pedig értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a város miért tulajdonít ennek ilyen fontosságot. (A közvélemény és a városmarketing - egyébként értelmezhető - véleménykülönbsége érzékelhető volt a város, és a mai Nagymiskolcot alkotó címerhasználat, valamint az ezekhez kapcsolódó jelképek esetében is.) A város leendő márkajeléhez, lógójához hozzátartozik még a választott jelmondat is: „Miskolc, a nyitott kapuk városa". Ez érdekes módon sem a város irányító testületében, sem a közvéleményben nem váltott ki vitákat, holott Miskolcon csupán a történeti városkapuk emléke él, ezek egykori hollétére is csak jelzésszerűen tudunk utalni. (Az egyetlen épületünk, amely nevében is viseli a „kapu"-t, a Sötétkapu a belváros közepén, ami nem hozható összefüggésbe a város határában egykor állt városkapukkal.) Az, hogy a város jelmondata nem szült vitákat, minden valószínűség szerint összefügg a város történelmi léptékű kereskedelmi szerepkörével, másrészt a múlt mellett a jövőre utaló idegenforgalmi nyitottságával, lehetőségeivel, ami nem hogy nem sért érdekeket, hanem közös érdekként tűnik fel. Ezt megerősíti, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város vezetői, idegenforgalmi szakemberei 2000 márciusában nemcsak egyeztetett programról, hanem közös turisztikai szakkiállításról tartottak sajtótájékoztatót. A város emblémaszerű névhasználatát, jelmondatát, s főleg következő évszázadi vagy évezredi imázsának alakítását a város marketing képviselői irányítják. Ez az alkotóképesség, vagy beállítottság, amely a korábban is meglévő - de esetleg elszigetelt - tapasztalatok között kapcsolatokat tár fel és a reklám, vagy más szakma eszközeivel újjáalakítja és értelmezi a városi arculat alakítása érdekében, új fogalomrendszerünkben a kreativitás. Ezek tehát a régi-új „kategóriák", amelyek magukba foglalják azt a történelmi ismeretanyagot, amelyet a város magáról, vagy az idegen, az idelátogató a városról alakított ki. Ez a „Miskolckép" pedig azokból a történelmi elemekből táplálkozik, amelyeket a következő fejezetekben szeretnék bemutatni, illusztrálni. A „példatár" részben Gyulai Éva, másrészt Fügedi Márta „Miskolci toposzok", illetve „Az idegenforgalom szerepe a városkép alakításában Miskolcon" című közelesen megjelenő feldolgozásaiból is „építkezik", amelyért köszönetemet fejezem ki. A két szerzővel egyetértésben úgy gondolom, hogy Miskolc jelképe mindenki számára és minden időszakban az Avas volt. Az Avas a szőlőkultúrájával, borászatával és kereskedelmével a legfőbb megélhetési forrást jelentette. Az Avas jelképévé mégis a templom, méginkább a közelében álló harangtorony vált, s így, mint „kettős" városi jelkép megjelenik a 20. század minden fontos információhordozóján, s - valószínű - ez maradandó, tehát érvényes a továbbiakban is.